Pesti Srácok

Pofátlan levélben koldul pénzt és zsarolja a kisvállalkozókat Karácsony Gergely

Pofátlan levélben koldul pénzt és zsarolja a kisvállalkozókat Karácsony Gergely

Hajmeresztő levelet küldött a fővárosi vállalkozóknak a főpolgármester, amelyben azzal riogatja őket, hogy ha igénybe veszik a kormány által felkínált kedvezményt az iparűzési adó felezésére, akkor Budapesten megbénulhatnak a közszolgáltatások, nem lesz tömegközlekedés, szennyvízelvezetés, víz, szemétszállítás, hókotrás. Ami már csak azért is elképesztő gátlástalanság, hiszen e szolgáltatásokat a budapestiek külön megfizetik, azoknak semmi közük az iparűzési adóhoz.

Az Orbán-kormány döntése nyomán az egyéni, kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója idén a felére, kettőről egy százalékra csökken. Sokaknak ez jelentős segítség, hiszen nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt. Ám a férfiatlan nyafogásból sportot űző Karácsony Gergely úgy döntött, emiatt is elkezd vergődni egy sort, és balliberális polgármester-haverjaival együtt főváros-szerte plakátkampányba kezdett, amelyben az állítólagos sanyarú anyagi helyzetüket ecsetelik, s a kormányt szidják. A mocskolódó kampány oldalhajtásaként a napokban levelet küldött a fővárosi vállalkozásoknak, amelyben még följebb tekerte a pofátlanság-barométert.

– írta február 12-ei keltezésű levelében Karácsony, amelyet sok egyéni, kis- és közepes vállalkozás tegnap vett kézhez. Állítása természetesen baromság, hiszen mindenki külön fizet a vízért, a szennyvízelvezetésért, a kuka ürítéséért, a tömegközlekedésért. Ha a befizetett összeg mégsem fedezné a szolgáltatásokat, akkor a hiányzó összeget bármely más bevételéből is pótolhatná a főváros, nem csupán a helyi iparűzési adóból.

PestiSracok facebook image

  • Sőt, úgy is pótolhatná a kieső pénzeket, hogy kevesebbet lop vagy dőzsöl. Például nem alkalmaz 41 tanácsadót. Vagy nem olyan céget bíz meg a Lánchíd felújításával, amelynek évzáró bulijára Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is bejáratos, és amely cég ötmilliárd forinttal drágábban dolgozik, mint amennyiért Tarlós István idejében elvégezte volna egy másik cég a munkát. Az már csak hab a tortán, hogy Karácsony gusztustalanul hazudozva megpróbálta átverni a választókat, miszerint elődje végeztette volna többért a munkát – ám a kikért dokumentumok tételesen cáfolták a kamuzását.

A fogalmazásban valószínűleg Bangóné is segédkezett...

– folytatta a handabandázást Kamu Geri. Itt tehát már burkoltan fenyegetőzik, riogat: ha a vállalkozások igénybe veszik a kormányzati segítséget, akkor esetleg nem lesznek közszolgáltatások Budapesten, így ők is koppanni fognak.

Karácsony ugyanazt csinálja, mint a plázák parkolóinál kunyeráló drogosok, mikor a vásárlók helyett vissza akarják tolni a bevásárlókocsit. Ő is lelkileg zsarol. Rossz érzetet kelt az emberekben. Ám Karácsony mindezt főpolgármesterként teszi...

– zárja félig fenyegető, félig zsaroló levelét a főpolgármester. Hajmeresztő az egész.

  • S hogy mi a valóság? A portálunk által kikért közérdekű adatok szerint Karácsony Gergelyék 212 (azaz kettőszáztizenkét) milliárd forintos megtakarítással a kasszában vették át Budapest vezetését 2019-ben. Amiből jelenleg is legalább 120 milliárd forint még rendelkezésre áll – tehát még nem sikerült mindent ellopni. Karácsonyék dilettantizmusán túl tehát semmi sem fenyegeti a közszolgáltatásokat.

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a parlamentben azt is elmondta: tavaly az összes állami, illetve hazánknak kifizetett európai uniós forrás 44 (azaz negyvennégy) százalékát kapta meg Budapest, mindösszesen 3000 milliárd forintot.

  • Hát ennyi sem elég Karácsonyéknak? Ez lenne a kivéreztetés? Hihetetlen, milyen emberre bízták a főváros vezetését a budapestiek!

Azt pedig már tényleg csak zárójelben: Karácsony Gergely a minap azt állította, hogy a kormány nem egyeztet az önkormányzatokkal az uniós pénzek elosztásáról. Ezzel szemben a valóság:

Így „nem egyeztet" a kormány a megyei jogú városokkal... (Forrás: Orbán Balázs Facebook-oldala)

Íme, ilyen semmirekellő, hazug, tarhálós főpolgármestere van Budapestnek. Szégyen!

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.