balog zoltán
A Sándor-palota szerint nem igaz, hogy találkozott Novák Katalin és K. Endre felesége
Novák Katalin lemondása után Balog Zoltán református püspöknek, korábbi miniszternek is magyarázatot kell adni a kegyelmi ügyben játszott szerepére azután, hogy cikkek jelentek meg arról az állítólagos találkozóról, amelyet ő szervezett meg a köztársasági elnök és a volt bicskei igazgatóhelyettes között.Ezúttal Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos hazugságokat terjeszt a baloldal
Ostobaságnak, hírlapi kacsának nevezte közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke „a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban”.Balog Zoltán: csak az élő ige tarthatja egyben a református egyházat
Csak az "élő ige" éltetheti és tarthatja egyben a református keresztyén közösséget – mondta Balog Zoltán református püspök szombaton, Budapesten, a magyarországi és felvidéki lelkészek találkozóján, a református egyházban 2024-re meghirdetett élő ige évének megnyitóján.„Karácsony üzenete, hogy Isten családjába tartozhatunk” – Egyházi vezetők tartottak istentiszteletet az ünnep alkalmából
Karácsony ünnepe „ujjongó megvallása” annak, hogy „a világ meghitt otthonunk” és az „utolsó szó mindig a szereteté” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén a budapesti Szent István-bazilikában. Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt: „Karácsony üzenete, hogy Isten családjába tartozhatunk.” A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Fabiny Tamás úgy fogalmazott: „Jézusban, egy gyermekben Isten mosolyog a világra.”Balog Zoltán: karácsony üzenete, hogy Isten családjába tartozhatunk
Karácsony üzenete, hogy Isten családjába tartozhatunk, és ehhez nem kell mást tenni, mint viszonozni az ősbizalmat, amivel Isten megajándékoz bennünket – mondta Balog Zoltán református püspök karácsony napján, Budapesten.Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert
Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából.Novák Katalin: a család a legnagyobb segítség a megújulásban és a megmaradásban
A család a legnagyobb segítség a megújulásban és a megmaradásban - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a reformáció ünnepe alkalmából tartott istentiszteleten kedden Sydney-ben. Az államfő hozzátette: a gyermekek azok, akik folyamatos megújulásra késztetnek minket, és a gyermekek azok, akik a családot is folyamatosan megújítják. Szerinte így lehet a család a megmaradásnak és a megújulásnak egyaránt záloga.Novák Katalin: A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni
A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap, az új marsdeni magyar református templom szentelésén, Ausztráliában.Kövér László: A hit és az ész harmóniájának helyreállítása a legfontosabb feladat
A hit és az ész harmóniájának helyreállítását nevezte az oktatás és az egyházak legfontosabb XXI. századi közös feladatának az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett konferencián, a parlament felsőházi termében. Kövér László kijelentette: meggyőződése, hogy a hit és az ész harmóniájának helyreállítása nélkül a nyugati világban esélytelen megoldani a nemzetek ajtaján egyre hangosabban dörömbölő politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális vagy akár környezetvédelmi gondokat.Ajánljuk még
















