baloldali összeborulás
Bíró László az MSZP javára lép vissza Borsodban
Úgy tűnik az összefogás nem kockáztatja meg, hogy egy újabb fiaskót szenvedjenek el a "judapestező" Bíró László miatt, a jobbikos politikus ugyanis bejelentette, hogy MSZP-s Jézsó Gábor javára visszalép a jelölésétől. Bíró a megszokott sablonnal indokolta döntését, miszerint a "nemzet érdeke a legjobb jelölt indulása az előválasztáson", pártja lassan olyan gyakran nyúl ehhez a szöveghez, hogy akár a Jobbik új szlogenje is lehetne, persze csak abban az esetben, ha nem vonnak vissza minden jelöltet még a választás előtt.Kiakadtak a szocik, az LMP-s Schmuck Erzsébet megmutatta, hogyan lehet más az adatszerzés
Nemes egyszerűséggel magukhoz ragadták és elvitték Nagykátáról az MSZP választókerületi tagnyilvántartását Schmuck Erzsébet és az egykori állampárti MSZMP-sekből álló kampánycsapat néhány tagja. A Magyar Hírlap értesülései szerint több MSZP-tag is attól tart, hogy visszaélnek személyes adataikkal, emiatt az adatvédelmi biztoshoz fordulnak.Egy budapesti DK-s odaszólt Karácsonynak – A főpolgármester teker, de hova... (Videó)
Nem sokkal azután, hogy a DK pártlapja is odaszólt Karácsony Gergelynek a főváros elhanyagolt állapota miatt, most Manhalter Dániel, a párt politikusa üzent a főpolgármesternek a budapesti dugók kapcsán.Csak egy kávét kérünk! – Momentumos politikus tette helyre Gyurcsányt
Keményen odaszólt Gyurcsánynak Baja momentumos polgármestere. Nyitrai Klára ugyanis kimondta az igazat: 2009 előtt a volt szocialista politikus kormánya taszította válságba az országot. Persze, azért ő sem szállt ki teljesen az összellenzéki narratívából és sietve hozzátette, hogy szerinte Bajnai Gordon hozta rendbe a gazdaságot.A baloldal nem változik, csak most éppen másik "álproblémát" támogat
Figyelemre méltó, hogy a hazai balliberális oldal pár éve még az illegális migráció mellett kampányolt olyan hangosan, mint ahogy most az LMBTQ-közösség kapcsán teszi. Az utóbbi években a homoszexuális propaganda támogatása átvette a migránsok "simogatását" a baloldali politikusok között.Háttéralkuk döntik el a baloldali előválasztást
Azt előre elkönyvelhettük, hogy a baloldali előválasztás nem ígér komolyabb izgalmakat. Ismételten bebizonyosodni látszik, hogy az ellenzéknél már leosztották a lapokat. A háttéralkuk miatt lényegében csak Szombathelyen és Zuglóban várható nagy verseny a baloldali jelöltségért. Több olyan választókörzet is akad, ahol mindössze egy jelölt indulásáról van információ.Rig Lajos a Krokodilagyban rebegte el, hogy miért hálás Gyurcsányéknak – ezt Önnek is látnia kell!
A szocializmus nem azért bukott meg, mert 1989-ben Orbán Viktor hazaküldte a ruszkikat, hanem azért, mert gazdasági és morális csőd volt – hangzott el a Pesti TV Krokodilagy című műsorában. Fábry Szabolcs vendégei a családcentrikus nyugdíjrendszer bevezetésének előnyeiről, a Fudan Egyetem és a Diákváros témájáról is beszélgettek, de szó esett a magyar futball sikerességéről és a térdeplős BLM-jelenségről is. A Krokodilagy legutóbbi adásában telefonon érték el Rig Lajost, akit arról kérdeztek: jobbikos országgyűlési képviselőként miként fogadhatta el Gyurcsányné Dobrev Klára támogatását?Így nem irányít Gyurcsány – Köhögéssel jelezte Karácsonynak, melyik újságírói kérdésre nem válaszolhat (Videó!)
Érdekes, politikai komédiába illő jelenet játszódott le az összbaloldal keddi sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc ugyanis – tanúbizonyságot adván arról, hogy nem ő a baloldal vezére – apróbb köhécselésekkel jelezte Karácsony Gergelynek, hogy mely kérdésekre nem válaszolhat; például a doktorijával és az egyetemi állásával kapcsolatos hazugságairól nem volt szabad feleletet adnia az újságíróknak.Közeleg az előválasztás, ezzel máris elindult a könyöklés a baloldalon
Az előválasztás közeledtével az eddigi helyezkedést felváltotta a könyöklés a baloldalon. Bár Jakab Péter megerősödését elismerik, belső felmérések alapján az MSZP-ben továbbra is egyértelműen Karácsony Gergelyt tartják a baloldal legesélyesebb miniszterelnök-jelöltjének. A Magyar Nemzet szocialista forrásai elképzelhetetlennek tartották, hogy egy jobbikos legyen a balliberális tömb kormányfőjelöltje. Mindeközben a másik nagy várományos, Dobrev Klára is arra utalt, hogy pár hét múlva bejelentheti indulását a posztért. Márki-Zay Péter azonban arról beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után lehetnek árulók az ellenzékben.Ajánljuk még