Pesti Srácok

Közeleg az előválasztás, ezzel máris elindult a könyöklés a baloldalon

Közeleg az előválasztás, ezzel máris elindult a könyöklés a baloldalon

Az előválasztás közeledtével az eddigi helyezkedést felváltotta a könyöklés a baloldalon. Bár Jakab Péter megerősödését elismerik, belső felmérések alapján az MSZP-ben továbbra is egyértelműen Karácsony Gergelyt tartják a baloldal legesélyesebb miniszterelnök-jelöltjének. A Magyar Nemzet szocialista forrásai elképzelhetetlennek tartották, hogy egy jobbikos legyen a balliberális tömb kormányfőjelöltje. Mindeközben a másik nagy várományos, Dobrev Klára is arra utalt, hogy pár hét múlva bejelentheti indulását a posztért. Márki-Zay Péter azonban arról beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után lehetnek árulók az ellenzékben.

Kétségtelen, hogy Jakab Péter a tetszhalott állapotból hozta vissza a Jobbikot, ő maga pedig komolyan vehetővé, láthatóvá vált – mondták a Magyar Nemzetnek az MSZP-ben arról, hogy az utóbbi időben több felmérés szerint is Jakab a legesélyesebb a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán. A szocialisták egyáltalán nem csinálnak titkot abból, hogy a maguk részéről Karácsony Gergelyt szeretnék Orbán Viktor kihívójának, így a Magyar Nemzet forrásai szerint, bár a „Jakab-jelenségre” nem lehet legyinteni, mégis valószínűtlen, hogy a Jobbik elnöke maga mögé tudná állítani a balliberális szavazók többségét. Mint elmondták, az MSZP belső felmérései egyértelműen azt mutatják, hogy a kétfordulós előválasztáson sem Jakabnak, sem Dobrev Klárának nincsen esélye a főpolgármesterrel szemben. A szocialisták kutatásai szerint egy Karácsony–Dobrev-küzdelemben a jobbikosok inkább Karácsony mellé állnának, míg egy Jakab­–Karácsony-megméretésen a szimpatizánsok inkább baloldalinak, balliberálisnak nevezhető tömbje is biztosan őt támogatná. Az MSZP-s források hangoztatták: a Jobbik elnöke már legalább három hónapja őrült kampányt folytat, Karácsony viszont még el sem kezdte a magáét, lévén, hogy még nem jelentette be hivatalosan az indulását az előválasztáson. Szerintük mivel ez legkésőbb májusban megtörténik, a Jakab Péter előretörését jelenleg mutató kutatási eredmények változni fognak. A Magyar Nemzet felvetésére MSZP-s informátorok elismerték: a maguk részéről elképzelhetetlennek tartják, hogy egy jobbikos legyen a balliberálisok közös miniszterelnök-jelöltje.

Mindeközben a másik nagy várományosnak tartott Dobrev Klára az ATV-ben az esetleges indulásáról azt mondta, hogy még soha nem állt ilyen közel a döntéshez.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki sejtelmesen Dobrev, aki Karácsony Gergelyhez hasonlóan lebegteti, hogy megméreti-e magát az előválasztáson. A PestiSrácok.hu-n korábban olvashatták: Gyurcsány Ferenc felesége a morálison túl óriási politikai hibát is elkövetett azzal, hogy a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután hazudott arról, hogy találkozóin maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust. Dobrev azonban még ezt is tudta fokozni: amint felépült a betegségből, tovább folytatta a keleti vakcinák elleni kampányt úgy, hogy már több DK-s politikus elhunyt a járványban. Egyikük, Penz András maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában, és valószínűsíthető, hogy ő is pártja hatására utasította el azt a vakcinát, ami megmenthette volna az életét. De felkavarta az álló vizet az előválasztásra elsőként bejelentkező Márki-Zay Péter is, aki a Partizánnak adott interjúban arról beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után lehetnek árulók az ellenzékben.

– mondta Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója. Végül pedig a Mandiner arról írt, hogy az ellenzéki előválasztás lebonyolítása kapcsán a Momentum egyedül maradt az online részvétel erőltetésével. A baloldali pártokon belüli értelmezés szerint Fekete-Győr leginkább azért ragaszkodik ennyire az internetes előválasztáshoz, mert nincs mozgósításra kész vidéki bázisa, szervezeti hálója. A döntés alighanem Gyurcsány Ferenc ízlése szerint születik majd meg – írta a Mandiner.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.