baromfiágazat
Szijjártó: stratégiai kérdéssé vált az élelmiszerellátás biztonsága
Az elmúlt évek válságai nyomán az élelmiszerellátás biztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdéssé vált, ezért a kormány számos intézkedéssel támogatja az ágazatot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Nyírbátorban.A magyar gazdák az elsők – Nagy István megszakítja amerikai útját, tárgyalóasztalhoz hívja a víziszárnyas-tenyésztőket
Megszakítja amerikai útját Nagy István agrárminiszter, hogy a tenyésztőkkel közös megoldást találjanak a víziszárnyas-ágazat problémáira – jelentette be szerdai Facebook-bejegyzésében. Mint ismert, egyes gazdák nemrégiben azzal vádolták meg az Agrárminisztériumot, hogy szándékosan vérezteti ki az ágazatot azzal, hogy a víziszárnyastartó gazdaságok az állami támogatásoknak csak töredékéhez jutottak hozzá. A gazdák országos sztrájkra készülnek.Több százmilliárd forintos forrásokból fejlődhetnek az állattartó telepek Magyarországon
Több százmilliárd forintos források révén fejlődhetnek az állattartó telepek a következő években – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban.Agrárminiszter: a járvány után a legfontosabb teendő a fejlesztés
Egyetlen helyes döntés van a koronavírus utáni helyzetben: fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít - jelentette ki az agrárminiszter kedden Pacsán, ahol arról is beszámolt, hogy létrehoztak egy 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői számára. Ezen felül 80 milliárd forint értékben új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet meg a tárca az állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára.Madárinfluenza – Kártalanítás csak a szabálykövető állattartóknak jár
Március vége óta 3,8 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza újbóli megjelenése következtében – írja szombati számában a Magyar Hírlap a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra (Nébih) hivatkozva, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy kártalanítás csak azoknak az állattartóknak jár, akik a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés
Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés, ezen szárnyasok száma tavaly 1,3 milliót tett ki – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken. A baromfiágazat kibocsátása tavaly 365 milliárd forintot tett ki, a mezőgazdaság kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből közel 39 százalékkal részesedett.Ajánljuk még