bécs
Megtámadtak egy katolikus templomot Bécsben, öt szerzetest túszul ejtettek
Csütörtökön két ember berontott egy bécsi katolikus templomba, majd megtámadott és túszul ejtett több szerzetest – írja a Vadhajtások a Krone című újság nyomán. Sajtóértesülések szerint legalább öten súlyos sérüléseket szenvedtek.Így búcsúztak a CEU-vezetők: A kormány felzabálja a szabadságot
A kormány egy amerikai intézményt szorított ki egy NATO-szövetséges országból, egy európai intézményt űz el az Európai Unió egyik tagállamából - jelentette ki Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora hétfői sajtótájékoztatóján, ahol hivatalosan bejelentették a CEU Bécsbe költözését. Liviu Matei rektorhelyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, a kormány sorozatosan támadja a szabadság intézményét, felzabálja az intézmények, de az egyének szabadságát is. Hozzátette, bár még börtönbe senkit nem küldtek, de a kormány átlépett egy határt: ami történt, az nem már nem megszorítás, hanem elnyomás.Hivatalosan is bejelentette távozását a CEU
Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az Egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Döntésünket azért ma hozzuk nyilvánosságra, hogy időben tudjunk hallgatókat toborozni a következő tanévre – írja az egyetem a közleményében.Bécsbe költözik a CEU, de igazából Budapesten is marad
Az RTL Klub híradója úgy értesült, hogy Bécsbe költözik a CEU, ezt pedig hivatalosan ma jelentik be. Szombaton ugyanis lejárt az ultimátum, amelyet a Soros-egyetem adott a kormánynak. A kereskedelmi televízió szerint konkrétan 49 képzés költözik Bécsbe, viszont 10 képzés, amelyet hazánkban sikerült akkreditálni, marad Magyarországon. A Magyar Idők azt írja, Rétvári Bence parlamenti államtitkár politikai hadjáratnak nevezte a zsarolást."Megdöbbentő, hogy Soros pénzéért mikre képes egy politikus!" - Berágtak az osztrákok a spekulánssal tárgyaló Kurzra
Kiakadtak az osztrákok a Soros-Kurz-találkozón és keresetlen szavakkal bírálják az osztrák kancellárt, amiért a politikus a milliárdos spekulánssal tárgyalt, sőt, a vizit olyan nagy vihart kavart, hogy a bécsi sajtó le is tiltotta a hozzászólásokat a cikkek alatt. A legtöbb osztrák a miértekre keresi a választ, de az értetlenkedés mellett a kemény és durva kritikák is megjelentek a véleményekben. Sokan szégyennek nevezik, hogy az osztrák kancellár Sorossal tárgyalt, míg mások azt vetik Kurz szemére: „megdöbbentő, hogy pénzért mikre képes egy politikus”. Kiderült az is, Sebastian Kurz és Soros György az osztrák és európai külpolitikát is kivesézte a bécsi találkozón, mint ahogy a migráció is szóba került. „Normális, hogy Kurz az osztrák külpolitikáról tárgyal egy amerikai milliárdossal? Sorosnak mi köze van ehhez?” - teszik fel a kérdést az osztrákok.Kurzék tárt karokkal várják Sorost és a CEU-t is
Vasárnap este fogadta hivatalában Soros Györgyöt Sebastian Kurz osztrák kancellár. A találkozó kiemelt témája a CEU bécsi kampuszának megnyitása volt - írja a 444.Szír migráns vert meg őrjöngve három idős asszonyt Bécsben
Döbbenetes jelenteknek lehettek szemtanúi Bécs Alsergrund kerületének lakói: egy 41 éves szír migráns három idősebb nőre támadt rá egy villamosmegállóban. Az egyik asszonynak agyrázkódása lett, annyira megverte a kegyetlen migráns, akit elfogtak a rendőrök - írja az Origo. A történet érdekessége, hogy Bécset idén is a világ legélhetőbb városának választották meg egy felmérésben.Bécs a világ legélhetőbb városa
Bécsben a legjobb élni a világon londoni elemzők szerint. Az osztrák főváros hét év után taszította le az ausztráliai Melbourne-t az első helyről a kedden ismertetett listán, amelyen ezúttal is a polgárháború sújtotta Szíria fővárosa, Damaszkusz az utolsó. Az első tíz helyezett között csak két európai város szerepel, a többi Kanadában, Ausztráliában és Japánban található.Ajánljuk még