bejrúti robbanás
Már nem érkeznek életjelek a bejrúti romok alól
Már nem érkeznek életjelek Bejrútban a romok alól – adta hírül szombaton az a chilei mentőcsapat, amely életjeleket vélt felfedezni csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után.Egy hónappal a bejrúti robbanás után is lehetnek túlélők a romok alatt
Életjeleket véltek felfedezni a romok alatt Bejrútban a mentők csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után – adta hírül a NNA libanoni hírügynökség.ENSZ-tisztségviselő: Libanont éhínség fenyegeti a bejrúti robbanás után, ha a világ nem segít
A libanoni lakosságot az éhínség fenyegeti, ha a nemzetközi közösség nem nyújt megfelelően hatékony segítséget az országnak az augusztus elején bekövetkezett, hatalmas erejű kikötői robbanás után – mondta pénteken, Genfben az ENSZ egyik illetékes tisztségviselője.Bejrúti robbanás - Letartóztatták a libanoni vámhatóság vezetőjét
A két héttel ezelőtti hatalmas bejrúti robbanással kapcsolatban letartóztatták hétfőn a vámhatóság vezetőjét – jelentette az arab ország állami hírügynöksége.Még a jelenlétünket is megköszönték – Beszámoló a Baptista Szeretetszolgálat bejrúti missziójáról
Meg kell emelnünk a kalapunkat, hiszen a négyezer vagy talán még annál is több sérültet gyakorlatilag egy-két napon belül ellátták – számolt be a Baptista Szeretetszolgálat két tagja bejrúti ötnapos missziójuk tapasztalatairól. A pénteki sajtótájékoztatón elmondták: tapasztalataik szerint a városban mindenki azzal foglalkozott, hogy ellássa a sérülteket, hogy ételt tudjon adni azoknak, akiknek nincsen, hogy helyet találjanak a 280 ezer fedél nélkül maradt lakónak, és hogy feltakarítsák a romokat. A Szeretetszolgálat két tagja öt napot töltött humanitárius segítségnyújtás keretében Bejrút robbanás sújtotta területén, és mintegy 10 millió forint értékben vittek orvosi eszközöket, gyógyszereket, illetve helyben állítottak össze segélycsomagokat.A Pázmányon tanuló libanoni egyetemisták takarítják a romokat Bejrútban a robbanás után
Vizsgáik után hazájukba, Libanonba érkeztek jól megérdemelt nyári vakációjukra, de teljesen átírta tervüket az augusztus 4-i, Bejrút egy részét romba döntő és az országot káoszba taszító robbanás. Három pázmányos régész doktorandusszal, Dania Keyrouzzal, Carla Chlelaval és Simon G. Tayehhal beszéltünk: szerencsére mindegyikük jól van, sőt, kiveszik részüket a helyreállításból - olvasható a PPKE-BTK facebook oldalán.Szükségállapotot vezettek be a libanoni fővárosban
Megszavazta a libanoni parlament csütörtökön, hogy Bejrútban szükségállapotot vezessenek be a múlt heti tragikus robbanást követő helyreállítás érdekében.Hatszáz történelmi épület rongálódott meg Bejrútban, 70 összedőlhet sürgős beavatkozás nélkül
A libanoni fővárosban 601 történelmi épület rongálódott meg az augusztus 4-i hatalmas robbanásban, közülük 70 összedőlhet, ha nem állítják helyre őket gyorsan – jelentette a libanoni nemzeti hírügynökség.Rendkívüli ülést tartanak pénteken az EU-tagországok külügyminiszterei
Rendkívüli ülést tartanak pénteken az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a hétvégi fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokkal, a libanoni robbanást követő fejleményekkel és a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló török szénhidrogén-kutatásokkal kapcsolatban – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán.Ajánljuk még