békepárti politika
Böjte: a kapzsiság a háború gyökere
A kárpátaljai magyaroknak is üzent karácsony alkalmából adott interjújában Böjte Csaba. A szerzetes a háborúról, az emberi kapzsigáról és arról is beszélt, hogy értékelnünk kell, amink van, mielőtt többre törekednénk.Szijjártó Péter: tavaly az Európába irányuló kínai beruházások 44 százaléka Magyarországra érkezett
Magyarország már a kínai befektetések első számú célpontjává vált Európában, így tavaly a kelet-ázsiai országból a kontinensre irányuló beruházások 44 százaléka hazánkba érkezett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott egyeztetését követően kiemelte, hogy ez volt a huszonegyedik személyes találkozójuk, ami mutatja, hogy a két ország mekkora jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak.Szijjártó Péter Szerbiában beszélt arról, hogy reméli: Donald Trump győzelme Európában is megerősíti a béke és a kölcsönös tisztelet hangját
Magyarország példája jól bizonyítja, hogy az Európai Unió és a NATO lojális tagjaként is lehet sikeresen érvényt szerezni a nemzeti érdeknek, csak nem szabad feladni az állami szuverenitás egy kis részét sem - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a boszniai Szerb Köztársaságban.Menczer Tamás: Bábfigurákból álló kormányt akarnak Magyarországon Magyar Péter vezetésével
Weber úr és von der Leyen asszony, Magyar Péter új szövetségesei és, nem csak szövetségesei, barátai – hívja fel a figyelmet Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában.Szijjártó Péter: a politikai támadások csak tovább erősítik a kormány eltökéltségét a békemisszióját illetően (Videó)
A háborúpárti európai politikusok támadásai csak még tovább erősítik a magyar kormány eltökéltségét a békemisszióját illetően, hazánk ugyanis békét akar háború helyett, mivel egyedül a béke teheti ismét naggyá Európát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.Menczer Tamás: Az Európai Bizottság politikai fegyverként használja a jogállamiságot (Videó)
Az Európai Bizottság, a von der Leyen-bizottság is rendszeresen politizál, támad bennünket, a jogállamisági eszközöket, eljárásokat politikai fegyverként használja – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.Szijjártó Péter: Magyarország és Kína szerint is meg kell többszörözni a békeerőfeszítéseket (Videó)
Magyarország és Kína szerint meg kell többszörözni a béketeremtést célzó diplomáciai erőfeszítéseket, amiben az ENSZ-nek rendkívüli felelőssége van – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban, miután kínai kollégájával beszélt telefonon.Szijjártó Péter: Európának vissza kell térnie a józan ész talajára, vissza kell térni a diplomáciai megoldások útjára
Elfogadhatatlan, hogy egy országot azért bélyegezzenek meg a transzatlanti közösségben, mert a béke érdekében folytat tárgyalásokat és a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érvel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban, ahol azt is kijelentette, hogy Európának vissza kell térnie a diplomáciai megoldások útjára.Szijjártó Péter: párbeszéddel sokkal nagyobb esély van a béketeremtésre, mint fegyverszállításokkal és szankciókkal
A békepárti politikát megpróbálják megakadályozni, és a legbrutálisabb, legelképzelhetetlenebb eszközöket is hajlandók bevetni ennek érdekében, mint ahogy azt korábban a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficóval szemben is tették – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott telefoninterjújában.Ajánljuk még