békepárti politika
Lomnici Zoltán: minden idők legnagyobb Békemenete készül
Minden idők legnagyobb Békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami "bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz" – közölte ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Deutsch Tamás: a magyarok több mint 90 százaléka békepárti
A magyar emberek több mint 90 százaléka békepárti, és Magyarországon egyetlen olyan politikai szereplő van, a Fidesz–KDNP, amely következetesen, két éve békepárti álláspontot képvisel, és a június 9-i választás után is ezt fogja képviselni az európai döntéshozatalban – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti listavezetője Barcson, pénteken.Menczer Tamás Magyar Péterről: Ő csak egy újabb, kilóra megvett dollárbaloldali politikus (Videó)
Magyar Péter ezúttal azért kapott hisztirohamot, mert felkerült egy óriásplakátra, és egyből feljelentéssel fenyegetőzött, amit holnap, azaz vasárnap(!!!) akar megtenni. A baloldali balerina legújabb akciójára Menczer Tamás is reagált, aki kifejtette, hogy mielőtt Magyar megsértődik az igazságon, előbb nézze meg, hogy kik az EP-jelöltjei.Menczer Tamás: Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése egy folyamatos küzdelem! (Videó)
Videót tett közzé Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben az orosz-ukrán háborúról beszélt.Menczer Tamás: a béke a legpozitívabb üzenet! (Videó)
Menczer Tamás az ATV egyik műsorában arra a felvetésre, amely szerint semmiféle pozitív üzenetük nincs azon kívül, hogy háború vagy béke a tétje ennek a választásnak, és klasszikus pozitív választási üzenettel nem lehet találkozni, elmondta: a felvetés jogos, mert a szomszédságunkban több mint két éve háború dúl, amely már az előző választás idején is dúlt.Orbán Viktor: Mostantól kétszeres erővel, egymagunk kell harcolnunk
A szlovákiai választást követő kormányváltással Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton. Ez nagy segítség volt Magyarország számára. Most ezt a folyamatot akasztották meg, lőtték keresztbe – írja Orbán Viktor a Facebookon.Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Robert Ficót tegnap olyan súlyos merénylet érte, amelynek következtében életveszélyes állapotban szállították kórházba. A helyzetről mindent elmond, hogy a kihelyezett kormányülés helyszínén bekövetkező mrénylet után nem is tudták elvinni Pozsonyig, szerencsére közelebb is volt olyan kórház, amelyben el tudták látni.Menczer Tamás: Magyarország békéjét csak a magyar emberek támogatásával lehet megőrizni
Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése kizárólag a magyar emberek támogatásával valósulhat meg, ez a június 9-ei választás tétje – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója országjárása során szerdán, Jászapátiban újságíróknak.Menczer Tamás: a békepárti pozíciót csak a magyar emberek támogatásával tudjuk megvédeni
A június 9-i választás arról szól, hogy háború vagy béke, és szuverenitási kérdés is. A kérdés az, hogy nekünk, magyaroknak van-e jogunk azt mondani, hogy békét akarunk, nem akarunk bevándorlást, nem akarjuk "ezt az LMBTQ–gender marhaságot" – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Menczer Tamás álláspontja szerint ezekben a kérdésekben csak a magyar emberek dönthetnek, és a támogatásukkal "a szuverenitási harcot meg lehet nyerni".Ajánljuk még