békepárti politika
Két éve a háború árnyékában – A magyar álláspont továbbra is változatlan
Két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az európai szereplők meghatározó részvételével zajló minszki folyamatnak ezzel vége szakadt – áll Magyarország Kormányának közleményében. Hangsúlyozták: az európai kontinensen a II. világháború és a Balkán-háborúk után ismét nyílt háború pusztít, felfoghatatlan veszteséget és szenvedést okozva.Szijjártó Péter: soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának
Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielőbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes műveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttműködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.Andrej Babiš tudni szeretné, hová kerülnek az Ukrajnának adott pénzek
Andrej Babiš volt cseh kormányfő, a jelenleg legnépszerűbb csehországi politikai tömörülés, az ANO – Elégedetlen Polgárok Akciója nevű ellenzéki mozgalom elnöke egyetért azzal, hogy az Európai Unió támogatja Ukrajnát, de tudni szeretné, hová kerülnek az Ukrajnának küldött pénzek.Az EU-ban már a szerződések betartását is sikerként kell ünnepelnünk
Köznyelvileg megfogalmazva a miniszterelnök elérte, hogy ne táskában, elismervény nélkül és persze megszámolás nélkül adjunk át 50 milliárd eurót egy orosz akcentussal ukránul beszélő férfinek, hanem a donorok valamennyire azért rálássanak a milliárdjaik sorsára, és ha az ismeretlen számlákon köt ki, ne kelljen tovább adakozniuk.Szijjártó: Tusk hiába vádolta Európa elárulásával Kijevben hazánkat, Magyarország szuverén ország, amely tiszteletet érdemel
Magyarország szuverén ország, ha tetszik ez Donald Tusknak, ha nem, így joga van a saját álláspontját képviselni az ukrajnai háború ügyében, miszerint minél előbb békére van szükség – szögezte le a lengyel kormányfő nyilatkozatát bírálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Szijjártó Péter az ukrajnai háború befejezését sürgette Minszkben
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború – jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.Tuzson Bence: Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése
A legfontosabb a biztonság, amelyet csak a békén keresztül lehet szavatolni, ezért Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban, pénteken. Tuzson Bence az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácskozása szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Magyarország kiáll mindazok mellett, akiket a közelmúltban fellángolt terrorizmus érintett.Szijjártó: Lavrov ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.Szijjártó Péter: Az egész világ a békét várja
A világpolitika legnagyobb szereplői el tudnák érni, hogy Oroszország és Ukrajna tárgyalóasztalhoz üljön – fogalmazott Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az illegális bevándorlásról a miniszter elmondta: felháborító, hogy erről Brüsszel nem tud világosan fogalmazni.Ajánljuk még