beneš-dekrétumok
Nem törlik a Beneš-dekrétumokat a cseh jogrendből
Nem fogja érinteni a második világháború után kiadott Beneš-dekrétumokat a cseh belügyminisztérium arról szóló döntése, hogy törölni fogják a jogrendből azokat a jogszabályokat, amelyek már nem érvényesek. A negyvenkétezer jogszabályt tartalmazó cseh jogból az elöregedett, meghaladott és nem használt szabályokat fogják törölni – írta a Právo című cseh napilap pénteken. A cseh médiában korábban megjelent értesülések szerint a döntés az első körben körülbelül ezer passzus eltörlését jelentené.Harcolni fogunk a Benes-dekrétumok eltörléséért
Minden erőnkkel harcolni fogunk a felvidéki magyarság jogfosztását kimondó Benes-dekrétumok eltörléséért - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn a Tolna megyei Bonyhádon.Uniós jogszabályba ütközik a szlovák kárpótlási törvény, de Pozsony megregulázását megfúrta az Európai Bizottság
Diszkriminálta a kitelepített magyarokat és leszármazottaikat a 2003-as szlovák kárpótlási törvény, és ezt már az Európai Bizottság is elismerte. Szlovákia elszámította magát az időzítéssel, az Európai Bizottság viszont nem szívesen megy bele a kényes kérdésbe, ezért inkább kifogásokat keres, hogy miért nem kell betartatnia a saját demokratikus alapszabályait. A PestiSrácok.hu által megszólaltatott szakértők szerint kénytelenek vagyunk belemenni a bizottság játszmájába, és annyi érintettet kell találni, amennyit már nem hagyhat figyelmen kívül az európai jogállamiság legfőbb őre.Ajánljuk még