benzin
Betelt a pohár, a kormány figyelmeztette az üzemanyag-kereskedőket, és határidőt szabott, hogy csökkentsék az árakat (Videó)
Két hét múlva a kormány kemény eszközökkel fog beavatkozni, ha az üzemanyag-kereskedők nem térnek vissza a régiós átlagárhoz – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.Drágulás jön a magyar benzinkutakon, azonban a dízel ára okozhat meglepetést
Bár a benzin ára péntektől ismét emelkedik, nagyjából ugyanolyan mértékben csökken a gázolajé. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az Indexnek az árváltozásokkal kapcsolatban elmondta: az olajárakon nem érezhető az iráni dróntámadás, hiszen a piac azt korábban beárazta. Szerinte a jelenlegi üzemanyagárak változása mögött szezonális hatások húzódnak meg.Van, akinek fel sem tűnik, milyen drága az üzemanyag, de ez még csak a kezdet (VIDEÓ!)
Az energiaválság kezdetén az egyre magasabb üzemanyagárak ellen a magyar kormány a benzinárstoppal védekezett, ezért egy évig 480 forint/literért tankolhattak a magyar rendszámú autók az országban. Ennek a jólétnek viszont tavaly decemberben véget kell vetni, így már mi is piaci áron vásárolunk, jelenleg ezért a benzin literenkénti ára már 600 forint fölé kúszott hazánkban. Ennek ellenére van még minek örülnünk, ugyanis a németeknél 722, a hollandoknál 802, a franciáknál pedig 739 forint egy liter üzemanyag, amíg Oroszországban 240 forint mindez. Ennek ellenére a magyar utak tele vannak, ezért megkérdeztünk néhány budapesti autóst, hogy mit szólnak a magas árakhoz. Volt, aki nem tudta, hogy mennyibe kerül az üzemanyag, volt, akit pedig nem érdekelt, mert úgyis a cég fizeti a tankolását. Dr. Tóth Máté energiajogász viszont elmagyarázta, hogy miért is kell ennyit fizetnünk – és nem, nem a kormány, a Mol és az adó miatt –, valamint megtudtuk azt is, hogy ez még csak a kezdet, az árak még feljebb szöknek majd. Mivel mindeközben a kormány az egy számjegyű inflációért küzd, Tóth Máté szerint el kell majd gondolkodni valamilyen megoldáson, hogy az üzemanyag drágulása miatt a termékek ára ne nőjön tovább. A jövőben pedig a villamos energiával működtetett autók hozhatnak árcsökkenést, de ez a távoli jövő.Varju László ötszáz forint alá szorítaná a benzin és a gázolaj árát
Már most ötszáz forint alá lehetne szorítani a benzin és a gázolaj literenkénti árát - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.Elképesztően visszaesett a kiskereskedelmi forgalom
A KSH legfrissebb, márciusi elemzéséből az derül ki, hogy a magyarok jócskán visszavettek a vásárlásból, a kiskereskedelmi forgalom ugyanis a 2022. márciusi adatokhoz képest 13,1 százalékkal esett vissza. Ennél csak akkor vásároltunk kevesebbet, amikor a koronavírus-járvány első hulláma volt még 2020 áprilisában, amikor leállt minden. A legnagyobb visszaesés a benzinkutakon volt, a használtcikkboltok forgalma viszont nőtt.Ezért ilyen drága Magyarországon a benzin
A Magyar Nemzeti Bank arra keresi a választ, hogy a hazai üzemanyagpiacon az ársapka december 7-i kivezetését követően miért magasabbak az árak jelenleg, mint a régiós országok körében.Csökken a gázolaj és a benzin ára is
Február 3-ától kezdve csökken a gázolaj ára, továbbá a benzin ára is – írja a holtankoljak.hu. Az oldal közölte, hogy igen hosszú idő óta ma a nagykereskedelmi árváltozás mértékével változtak a hazai üzemanyagárak; a benzinkutak a bruttó 10 forintos gázolajár-csökkenést jellemzően érvényesítették a kiskereskedelmi árakban. Ennek ismeretében elmondható, hogy pénteken várhatóan tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak, hiszen a benzin és a gázolaj esetében is jelentős árcsökkenést jelentettek ma be a nagykereskedelmi árak tekintetében.Ezért nincs benzin, miközben Magyarország mentesül a szankciók alól – Politikai Hobbista Hardcore
A Politikai Hobbista Hardcore mi mással is foglalkozhatna, mint a hét legaktuálisabb kérdésével: az üzemanyaghiánnyal. Vajon szándékos szabotázs, vagy szükségszerű kényszer áll mögötte? Erre természetesen mi sem tudjuk biztosan a választ, de legalább nyugodtan beszélünk róla. Minket ugyanis nem fenyeget az a veszély, hogy külföldi megbízónk egyszer csak kiheréltet minket valami festői kisantant utódállamban. Természetes, ha emiatt a mondat miatt most össze vagy zavarodva, de a Politikai Hobbista Hardcore után minden kitisztul. A független-objektív sajtó munkatársai sajnos már nem ennyire szerencsések, őket bármikor kimiskárolhatják propagandisztikus célból. És ha már töketlen férfiak, a második részben vendégünk a téma igazi szakértője, Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója, aki nem kevesebbet tűzött ki zászlajára, mint a töketlenség felszámolását.Fox News: Soros titkos szervezete a benzin betiltását pedzegeti a Biden-adminisztrációnak készített feljegyzésében
A Fox News Digital cikke szerint a Fehér Házhoz köthető, Soros György által támogatott csoport a színfalak mögött háborút folytat a benzin ellen – írja a Tűzfal Csoport. Mint hozzáteszik, a Governing for Impact (GFI) egy olyan titkos, Soros György által finanszírozott csoport, amely a Biden-kormányzatnak adott tanácsokat, többek közt arról, hogyan tilthatják be a benzin használatát az amerikai környezetvédelmi hatóságon (EPA) keresztül.Ajánljuk még

















