Pesti Srácok

best of 2023

A 2023-as év legfurkóbb húzásai a Karanténvlog éves terméséből – Karanténvlog

Ps TV 2023 december 30.
Eltelt egy újabb esztendő, és amikor mérleget akartunk vonni, most is csak azzal szembesültünk, hogy mindig van lejjebb. Az ellenzék folyamatos kudarcai, baklövései és leplezetlen hazaárulásai 2023-ban sem hozták el a katarzisérzést a baloldalon, nem volt semmilyen megtisztulás, új arcok, új gondolatok, nemzeti minimum. A Karantén görbe tükre így továbbra is levakarhatatlan és masszív mocsokkal lett bekenve, hiszen akár sajtótájékoztatón, akár Fővárosi Közgyűlésen jártunk, a helyzet mindenhol ugyanaz volt. A baloldal saját tehetetlenségét és ötlettelenségét azzal próbálta leplezni, hogy másra mutogatott. Ellenzékből csak gátolni tudták a nemzet számára fontos döntéseket, azért harcoltak, hogy minél kevesebb pénz jusson a magyaroknak, ahol pedig hatalmon voltak, ott sem tudták megmutatni, hogy miért bíztak bennük az emberek. Azokban az önkormányzatokban, ahol a baloldal irányított az utóbbi bő négy évben, sehol sem láthattunk sikertörténetet, pénzszórást, dilettantizmust és mutogatást annál inkább. Hibás mindig volt, ők azonban sosem. A Karanténvlog az egyre agresszívabb baloldali reakciókat is sűrűn idézte, hiszen a régi bolsevik módszerek a mostani baloldal számára ostorként kerültek elő, a fenyegetések, a leszámolások ígérete az 1919-es tanácsköztársasági terror zsargonját idézte. A 2023-as évből elképesztő mennyiségű anyagot gyűjtöttünk, ebből szemezgetve találkozhattok Gyurcsány Ferencékkel, Nagy Ervinnel, a DK nagyágyúival, a Momentum hebegő-habogó szerencsétlenjeivel is. Boldog újévet kívánunk minden kedves nézőnknek, jövőre találkozunk, mert sajnos nem hisszük, hogy bármi is változna az ellenzék összetételében és hozzáállásában.

Boldog Karácsonyt, Gergely – Így teljesített az ellenzék 2023-ban

Gulyás Áron ‎PS Riport 2023 december 24.
Adományládikák, fővárosi csőd és kordonbontás – nem lehet azzal vádolni az ellenzéki képviselőket, hogy ne dolgoztak volna 2023-ban. Hiszen szorgos munkájuk gyümölcseként tovább csökkent a baloldali pártok és politikusok támogatottsága, a színfalak mögött pedig nagyobb a káosz, mint valaha. A 2024-es önkormányzati választás előtt az ellenzék nagy része – engedelmeskedvén Gyurcsány Ferenc parancsának – beállt a főváros nyelvtudósa, Karácsony Gergely mögé. A politikai nagyvad már több mint négy éve "csodálatosan" végzi a munkáját, hiszen a Lánchíd felújításához köthető forgalmi zavar, a biciklisávok okozta közlekedési káosz, a sokadszorra csődbe vitt főváros, illetve a több mint gyanús külföldi kampányfinanszírozás is a nevéhez köthető. Ki merné állítani, hogy Perjés Gábor és Tordai Csaba legnagyobb támogatója, az adományládikák eltüntetője, az adófizetés terhe alól magát kihúzó Karácsony ne dolgozott volna? A főpolgármesternél talán csak a Romentum képviselői, a budapesti olimpia megfúrói voltak tevékenyebbek idén, hiszen a Momentum ex-elnöke, Gelencsér Ferenc vezette kordonpárt többször balhézott a Karmelita előtt, mint ahányszor Karácsony Gergely Budapestinfót tartott, majd saját kudarcukat felismerve belekeverték a diáktüntetésen részt vevő fiatalokat is a kordonbontásba, hadd készüljenek erős fotók az Európai Parlament számára. Miután a rendőrállam hisztériával sem értek el semmit, kénytelenek lesznek más taktikát kitalálni jövőre, immár ismét Donáth Anna vezetésével. A PestiSrácok.hu stábja bejárta azokat a helyszíneket, ahol a külföldről finanszírozott ellenzéki pártok legnagyobb alakításai zajlottak 2023-ban. Részletek a videóban!
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.