Betlehem Dávid: Felér egy aranyéremmel, hogy a barátommal állhatok a dobogón és együtt hallgathatjuk a himnusztPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 augusztus 9. Két magyar érem is született a férfi nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián, ugyanis Rasovszky Kristóf arany-, míg Betlehem Dávid bronzérmet nyert. A verseny után Betlehem Dávid értékelt, és elmondta, számára felér egy aranyéremmel, hogy a barátjával közösen állhatott dobogóra.
Magyar varázslat a Szajnán! Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok, Betlehem Dávid harmadik nyílt vízi úszásban!KAKovács Attila Sport 2024 augusztus 9. Elképesztő úszással, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva, Rasovszky Kristóf olimpiai bajnoki címet szerzett a nyílt vízi úszás 10 kilométeres versenyében. Honfitársunk kiváló erőben, semmit nem bízva a véletlenre, szinte végig vezetett, és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Tokióban szerzett ezüstérme után tehát aranyérmet szerzett. A másik magyar induló, Betlehem Dávid szintén csodálatosan teljesített, végül a harmadik, bronzérmet érő helyen ért célba.
Nagy bravúr úszásban: Betlehem Dávid negyedik lett 1500m gyorson Sport exkluzív 2024 augusztus 4. Elvesztett bronzérmek után gyönyörű, megnyert negyedik hellyel iratkozott fel a magyar dicsőségtáblára Betlehem Dávid 1500, gyorsúszásban, az olimpia utolsó uszodai napján. Az elsősorban nyíltvízi úszó Betlehem nyolcadik idővel jutott a döntőbe, ám kiegyensúlyozott versenyzéssel végig tudta tartani a helyezését, és bődületes magyar csúccsal ért oda a világ élmezőnyébe.
Negyedik, ötödik és nyolcadik hely az úszó vb zárónapjánKAKovács Attila Forró drót 2024 február 18. Lezajlott az utolsó nap is a katari vizes világbajnokságon, ahol azonban még maradtak magyar érdekeltségű döntők, amelyek szép sikereket is hoztak számunkra. Férfi 1500 gyorson Betlehem Dávid minden idők második legjobb magyar eredményét elérve a negyedik helyen végzett. Volt magyar a férfi és a női 400 vegyes döntőiben is: a hölgyeknél Kapás Boglárka az ötödik, a férfiaknál Holló Balázs a nyolcadik helyen zárt.
Nincsen vizes vb magyar arany nélkül! – Rasovszky Kristóf világbajnok tíz kilométeren!KAKovács Attila Exkluzív 2024 február 4. Még éppen csak, hogy megkezdődött Dohában az idei vizes világbajnokság, máris megvan az első magyar aranyérem. A férfi nyílt vízi úszók tíz kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf világbajnoki címet szerzett. Mellette örülhettünk a másik magyar induló, Betlehem Dávid szereplésének is, akinek bár nem sikerült jól a verseny legvége, de így is hatodik lett, amellyel egyben megszerezte az olimpiai kvótát is.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.