Pesti Srácok

Nincsen vizes vb magyar arany nélkül! – Rasovszky Kristóf világbajnok tíz kilométeren!

null

Még éppen csak, hogy megkezdődött Dohában az idei vizes világbajnokság, máris megvan az első magyar aranyérem. A férfi nyílt vízi úszók tíz kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf világbajnoki címet szerzett. Mellette örülhettünk a másik magyar induló, Betlehem Dávid szereplésének is, akinek bár nem sikerült jól a verseny legvége, de így is hatodik lett, amellyel egyben megszerezte az olimpiai kvótát is.

Különös figyelemmel kísérhettük a katari vizes világbajnokság mai, férfi hosszútávúszó versenyét, mert a tíz kilométeres táv olimpiai szám is egyben, így a közelgő párizsi játékok első számú főpróbája is volt a mai viadal. Igaz ez még akkor is, ha természetesen a csúcsformát mindenki majd az olimpiára tartogatja.

A versenyben két honfitársunkért is szoríthattunk, Rasovszky Kristóf mellett ugyanis Betlehem Dávid is a mezőny tagja volt. Mindkét magyar jól kezdte a versenyt, sőt, Rasovszky sokáig az élen úszott. Betlehem is mindvégig az első tízben volt, többször dobogó-közeli pozícióban haladt. Akár annak lehetősége is fennállt, hogy két magyar állhat majd a dobogón.

A sokáig vezető Rasovszkyt a táv fele után többen is beelőzték, ám Kristóf elképesztő hajrába kezdett az utolsó kilométeren. Kitűnő taktikával visszaelőzte összes riválisát és végül az első helyen ért célba. Betlehem Dávid is tagja volt annak a bolynak, amely a harmadik helyen gyakorlatilag egyszerre ért be, ám aztán a célfotó a brit Pardoe harmadik helyét hozta ki, Betlehem pedig a hatodik helyen zárt.

PestiSracok facebook image
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenye után a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 4-én.<br />Fotó: MTI/Derencsényi István
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenye után a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 4-én.
Fotó: MTI/Derencsényi István

Rasovszky 2019 után lett ismét a világ legjobbja, ami igen örömteli eredmény így, az olimpia évében, mint ahogy annak is örülhetünk, hogy világbajnokunk nem egyedüli magyarként ugrik majd vízbe Párizsban, hiszen ezzel a hatodik helyezéssel Betlehem Dávid is megszerezte az olimpiai indulás jogát.

Vezető kép: MTI/Derencsényi István

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.