rasovszky kristóf
Betlehem Dávid: Felér egy aranyéremmel, hogy a barátommal állhatok a dobogón és együtt hallgathatjuk a himnuszt
Két magyar érem is született a férfi nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián, ugyanis Rasovszky Kristóf arany-, míg Betlehem Dávid bronzérmet nyert. A verseny után Betlehem Dávid értékelt, és elmondta, számára felér egy aranyéremmel, hogy a barátjával közösen állhatott dobogóra.Magyar varázslat a Szajnán! Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok, Betlehem Dávid harmadik nyílt vízi úszásban!
Elképesztő úszással, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva, Rasovszky Kristóf olimpiai bajnoki címet szerzett a nyílt vízi úszás 10 kilométeres versenyében. Honfitársunk kiváló erőben, semmit nem bízva a véletlenre, szinte végig vezetett, és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Tokióban szerzett ezüstérme után tehát aranyérmet szerzett. A másik magyar induló, Betlehem Dávid szintén csodálatosan teljesített, végül a harmadik, bronzérmet érő helyen ért célba.Nincsen vizes vb magyar arany nélkül! – Rasovszky Kristóf világbajnok tíz kilométeren!
Még éppen csak, hogy megkezdődött Dohában az idei vizes világbajnokság, máris megvan az első magyar aranyérem. A férfi nyílt vízi úszók tíz kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf világbajnoki címet szerzett. Mellette örülhettünk a másik magyar induló, Betlehem Dávid szereplésének is, akinek bár nem sikerült jól a verseny legvége, de így is hatodik lett, amellyel egyben megszerezte az olimpiai kvótát is.Óriási az érdeklődés az ország második legjobb egyeteme iránt
Nyílt Napot tartott a minap a veszprémi Pannon Egyetem, amelyre közel 800-an látogattak el. Az oktatási rektorhelyettes a rendezvényen azt mondta, a HVG általános felsőoktatási rangsorában az intézmény a tizedik helyet érdemelte ki, míg oktatói kiválóság tekintetében az ország második legjobb egyetemént megelőzte fővárosi vetélytársait.Piros-fehér-zöldre színeződött München! – Elképesztő magyar éremeső a multisport Eb zárónapján!
Valóságos éremzuhatag érte a magyar küldöttséget a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság zárónapján, a kajak-kenu viadalokon, és kitettek magukért a nyílt vízi úszóink is Rómában, ahol mind a nők, mind pedig a férfiak tíz kilométeres távján két-két honfitársunk is a legjobb tízben végzett!Fantasztikus úszás, gyönyörű ezüst – Rasovszky Kristóf második lett 10 kilométeren!
Éremben reménykedtünk a férfiak nyílt vízi úszásának 10 kilométeres számában, és Rasovszky Kristóf valóban fantasztikusan teljesített. Klasszisunk hatalmasat úszva ezüstérmes lett. Bár a végén nagyon ráúszott az olasz rivális, jól hajrázva megtartotta a második helyet!Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a Balaton-átúszást
Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a 38. Lidl Balaton-átúszást. A Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus 5200 méteres távot a 23 éves világbajnok kereken 57 perc alatt teljesítette, ezzel Papp Márk 2016-os, 58:33 perces rekordját adta át a múltnak.Rasovszky Kristóf az év nyíltvízi úszója
Rasovszky Kristóf lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója a vizes sportok nemzetközi szövetségénél (FINA). A szervezet pénteki tájékoztatása szerint a 22 éves magyar versenyző az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Hosszú Katinka második lett a női medencés úszók között.Világbajnoki arany után olimpiai kvóta – Rasovszky Kristóf Tokió egyik magyar csillaga lehet
Miután 5 kilométeren világbajnoki aranyat nyert, a 10 kilométeres versenyben magabiztos úszással a negyedik lett, és ezzel olimpiai kvótát szerzett Rasovszky Kristóf a koreai vébén. A nyíltvízi úszóklasszis tökéletesen teljesítette, amiért indult, és egyben bejelentkezett a tokiói olimpiai éremre. A fiatal Rasovszky nem csupán remek versenyző, de igazi sportember: világbajnoki aranyát a versenyen utolsó, de az indulásért nagyon sokat küzdő és utazó afrikai sporttársa nyakába akasztotta.Ajánljuk még