Pesti Srácok

Fantasztikus úszás, gyönyörű ezüst – Rasovszky Kristóf második lett 10 kilométeren!

null

Éremben reménykedtünk a férfiak nyílt vízi úszásának 10 kilométeres számában, és Rasovszky Kristóf valóban fantasztikusan teljesített. Klasszisunk hatalmasat úszva ezüstérmes lett. Bár a végén nagyon ráúszott az olasz rivális, jól hajrázva megtartotta a második helyet!

A rajt után az első mérőpontnál a német Florian Wellbrock gyorsan 10 másodperc előnybe került; az ekkor ötödikként haladó Rasovszky az első 1,4 kilométeres kör végén harmadikként haladva kezdett felúszni a meglépő németre, és a francia Marc-Andre Olivier tartott vele.

A második kör végére Rasovszkyék párosa szemmel láthatóan megérkezett az éllovas németre, miközben a mezőny már fél perccel maradt el mögöttük. Nagyjából ez volt az a pillanat, amikor az üldözők egy nagyobb, 4–5 fős csoportja, Gregorio Paltrinieri vezetésével megkezdte a felzárkózást, az olasz pedig a negyedik kör végén már tíz másodpercen belül követte az éllovas triót, amelynek az élén a harmadik körben egyébként több alkalommal is Rasovszky állt.

Az ötödik körre eldőlt, hogy az érmekért mindössze maximum nyolcan versenyeznek majd, a 9. helyen haladó holland Ferry Weertman hátránya már egy percen felüli volt. Az ötödik kör végén, 7,2 kilométer után Rasovszky a második helyen, három másodperccel Wellbrock mögött érkezett, ám az addig élen haladó német, magyar, francia trióra megérkezett Paltrinieri, a görög Atanasziosz Künigakisz és az izraeli Matan Roditi is.

PestiSracok facebook image

A hatodik körben a frissítés előtti fordulónál Rasovszky visszacsúszott a negyedik helyre – Paltrinieri előzte meg –, ám a frissítőállomás után már a második helyen haladt a magyar fiú. Másfél körrel a vége előtt úgy tűnt, az élen haladó Wellbrock és Rasovszky tempót váltanak és megpróbálnak elszakadni a többiektől; ennek a törekvésüknek az izraeli, a francia és a görög esett áldozatul több mint 15 másodperc hátrányba kerültek.

A hajrában aztán Florian Wellbrock nagyon elhúzott, a második helyen Rasovszky is elszakadt, és egyre biztosabbnak tűnt az érem. Az ezüst. Aztán a végére nagyon feljött rá az olasz rivális. Hatalmas finisnek néztünk elébe. Amit a magyar klasszis bírt jobban, remek hajrájával, hatalmas óriási ezüstérmes lett!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.