bevándorlás
Súlyos zavargások Angliában, a kislányokat halálra késelő ruandait már mentegetik a libsik – Karanténvlog
Már nem is meglepő, amikor a nyugat-európai mészárszékre tekintünk, hiszen a különös érzékkel simogatott bevándorlók válogatott kegyetlenséggel pusztítják az őket befogadókat. Legutóbb egy ruandai származású 17 éves véglény késelt halálra három kislányt Angliában, több másik kislányt pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Egyből mentális problémákra hivatkoztak, a brit média igyekezett elhallgatni az esetet, azonban a helyszínen és több másik városban is komoly zavargások törtek ki az esetet követően. A gyilkoló és erőszakoló muszlim hordákkal szemben nem szokott fellépni az angol rendőrség, a tüntetőkkel szemben egyből kemény oldalukat mutatták meg. Itthon a végvergődésben is fröcsögő Gyurcsányék is megvillantak, hiszen Varju László elvtárs arról pampogott, hogy miért vesz fel hitelt Magyarország, hiszen ilyet nem lehet tenni. Azt azonban elfelejtette Gyurcsány hű talpnyalója, hogy 2008-ban az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Bizottságtól pont az ő brigádjuk vett fel 20 milliárd eurónyi hitelt, melyet helyettük 2016-ban sikerült visszafizetni. A Karanténvlogban beszéltünk Karácsony Gergely és Magyar Péter találkozójáról is, ahol a koncon való osztozkodás is szóba kerülhetett. Nézzétek most is a Karantént! Kié itt a tér? – Elkésett Európa az illegális bevándorlók integrálásával?
Bemutatták az európai közéletet immáron kilenc éve meghatározó párhuzamos társadalmakat kutató kiadványt, a Migrációkutató Intézet munkatársai által jegyzett, Kié itt a tér? című kötetet. Az írás tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó, ezerarcú problémát. A bemutatóval egybekötött kerekasztal beszélgetésen a szerzők – Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Veres Kristóf György, a Danube Institute külkapcsolati vezetője és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője – Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával közösen keresték a választ arra, hogy a párhuzamos társadalmak jelentette kihívásokkal terhelt Európa számára milyen kiút maradt.