bicskei gyermekotthon
Továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója
Csütörtökön ült össze „az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja”, hogy meghallgassa a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját, „V. Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében, mivel az elítélt már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt, írja a Mandiner.Lázár János kimondta, amit sokan gondolunk: Vásárhelyi Jánosnak és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia (VIDEÓ!)
Az új tarifarendszerről tartott sajtótájékoztatót Lázár János, építési-és közlekedési miniszter, akit a bicskei nevelő kegyelmi ügyével kapcsolatban is kérdezett a sajtó. Arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy miért nem kért bocsánatot az áldozatoktól a kormány. Lázár János elmondta, hogy mindenki a kormányoldalról, aki az üggyel kapcsolatban megszólalt, az együttérzését fejezte ki, továbbá hangsúlyozta, hogy nem a politikusok sorsa az érdekes ebben az ügyben, hanem a gyerekeké. Majd kijelentette, hogy szerinte Vásárhelyi Jánosnak,- aki a bicskei gyerekeket szexuálisan bántalmazta- és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia. Hozzátette: a Budapest liberális, Demszky-féle városvezetése úgy nevezte ki Vásárhelyi Jánost egy fiúnevelő-intézet élére, hogy tudták róla: homoszexuális.Különvélemény – Ideje felkapcsolni a villanyt a sötét szobában
Ha nagytakarítást végez az ember, akkor minden helyiség minden sarkát ki kell söpörje. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy a sötét szobába is belépjünk, és felkapcsoljuk a villanyt. Márpedig ebben a sötét szobában ott lapul a valóság. Hiszen ha a bicskei eset kapcsán kisöpörjük a politikát, az ideológiát, a pro és kontra belebeszéléseket, akkor a szoba sarkában végül egy "Misi bácsi" meg egy "Lacika" marad. És a legtöbb sötét szobában szintén "Misi bácsik" és "Lacikák" rejtőznek.Füssy Angéla az Ultrahangban: ez egy politikai cirkusz, ami már régen nem az áldozatokról, áldozatvédelemről szól
Azok a tüntetők, akik most a leghangosabban kiabálnak, egy hónappal ezelőtt talán azt sem tudták, hol van Bicske, és hogy van ott egy gyermekotthon. És sehol se voltak, amikor sorra buktak ki a pedofilbotrányok, kőkemény ügyekkel, számtalan esetben baloldali politikai érintettséggel. Azok a politikusok, politikai pártok pedig, akik meglovagolják a kegyelem-ügyet, saját politikai sikerük érdekében felhasználják ezeket a szexuálisan bántalmazott fiatalokat és pajzsként tartják maguk előtt a tragédiájukat. Ez egészen gusztustalan – mondta a Hit Rádió Ultrahang Plusz című műsorában kolléganőnk, Füssy Angéla. A gyermekvédelemmel több mint másfél évtizede kiemelten foglalkozó munkatársunk arra is rámutatott, hogy borzalmas, amit a bicskei áldozatoknak át kellett élni, és a legszomorúbb, hogy ez a cirkusz már régen nem róluk szól. Már régen nem arról beszélnek, nem arról szólnak a cikkek, riportok, hogy mit kellene tenni a hasonló borzalmak elkerülése érdekében, vagy a bántalmazottak rehabilitációját hogyan lehetne segíteni, hanem arról, hogy ki kit ismert, kinek ki volt az ügyvédje és még sorolhatnánk. Az áldozatok sorsa itt már nem téma, mert abban nincs politikai haszon.Valójában Demszkyék embere volt a bicskei pedofil igazgató - Tarlós a PS-nek: "A Karácsony, a hős" című filmet vetítik a moziban?
A 2013-ig fővárosi intézményként üzemelő bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatóját Demszky Gáborék nevezték ki a posztjára, még 1990-ben. A gyermekvédelmi szakterületet felügyelő osztályvezetőt, a baloldali sajtóban felkapott Csókay Lászlót pedig ugyancsak az MSZP-SZDSZ koalíció ültette a székébe 2003-ban - hívta fel a figyelmet a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki főtanácsadó, akit Karácsony Gergely napok óta igyekszik felelőssé tenni az ügyben. Tarlós István kimerítő nyilatkozatban, a tőle megszokott maró szembesítéssel utasította vissza utóda és a baloldali sajtó próbálkozását, többek között arra is figyelmeztetve a rágalmazókat, hogy a bicskei igazgató 26 éves ténykedése során az egyetlen konkrét lépést, azaz a feljelentést a mindenkori felettesek részéről ők tették meg ellene. Budapest korábbi első embere azt a sejtését is megosztotta olvasóinkkal, hogy a főpolgármester miért és miről akarja elterelni a figyelmet.Húsz évig tartotta Demszky Gábor a gyermekotthon élén a pedofíliáért elítélt V. Jánost
Bár előszeretettel akarják V. Jánost is a kormánypártok nyakába varrni, ahogyan ezt a szocialistáktól "örökölt" Kaleta Gábor kapcsán is tették, érdemes megnézni, hogy mikor és kik által került gyerekek körébe a bicskei gyerekotthon elítélt igazgatója. Igen, jól gondolja a kedves olvasó, ő is a szocialisták hagyatéka, hiszen Demszky Gábor húsz éven át tartotta őt a gyermekotthon élén. Most pedig úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy ki.Újabb név merült fel a bicskei gyermekotthon miatt kirobbant botrányban
Vizsgálóbizottságot állítana fel a Fővárosi Önkormányzat annak érdekében, hogy kiderüljön, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásról kinek lehetett információja abban az időben, amikor az intézmény még fővárosi fenntartásban működött – számolt be az Index.Hol a gyermekvédelmi törvény ellen, hol a gyermekek védelméért tüntetnek a hazai „liberálisok”
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a XXI. századi baloldalt. A magyarországi alakulataik alig vonultak le az utcáról, ahol az általuk „LMBTQ-ellenesnek” titulált gyermekvédelmi törvény ellen tüntettek, már újra skandálnak, ezúttal a gyermekvédelemért. Igen, ugyanazok, akiknek nem is olyan régen még az volt a legnagyobb bajuk, hogy a szexuális ragadozók adatbázisa sérti az elkövetők személyiségi jogait. Ideje lenne eldönteni, hogy mit is akarnak, vagy legalább kérdezzék meg a pontos utasításokat az óceánon túlról...Előkerült a pöcegödör aljából Nagy Blanka és hatalmas bölcselettel állt elő az évértékelőre reagálva
Mindjárt megfejelem a falat – írta Nagy Blanka az Instagram-oldalán arra reagálva, hogy Orbán Viktor az évértékelőn hibás döntésnek nevezte a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelemben részesítését. A nagy polihisztor Blankesz szerint ugyanis ez nem rossz döntés, hanem bűn. Majd saját életéből merítkezve egy piás példával állt elő, hogy a kétbites haverjai is megértsék, mire is gondolt a költő.Ajánljuk még