bill clinton
Amerikai zavargások – Egy követ fújnak Trump elődei
Elítélte a rasszizmust, a faji alapú hátrányos megkülönböztetést, illetve az egyenlőtlenséget mind a négy, még életben lévő volt amerikai elnök az utóbbi napokban, miután az Egyesült Államokban nagyszabású tüntetések robbantak ki az afroamerikai George Floyd halála után, aki egy rendőri intézkedés nyomán vesztette életét. Jimmy Carter, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is közleményt adott ki, és többük is – közvetlen vagy közvetett módon – bírálta Donald Trump jelenlegi elnököt, aki bár Floyd meggyilkolását többször is elítélte, még nem szólalt fel a rasszizmus és a feketékkel szemben gyakori rendőri brutalitás ellen.Pedofíliával vádolják Bill Clinton és Obama kormányának két tagját
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.Amerikai félidős választás – már a demokratáknak is büdösek lettek Clintonék
Már nem nagyon akarnak a demokrata párti politikusok Bill Clinton volt elnökkel kampányolni – jelentette a The New York Times pénteken. A lap tudósítója Arkansas államból küldött helyszíni jelentést, elnökké választása előtt ugyanis Bill Clinton ebben a középnyugati államban volt két ciklusban is kormányzó.Obamára hivatkozva érvelt az illegális migráció ellen Trump
Donald Trump kedden demokrata párti elődje, Barack Obama korábbi állásfoglalásait idézve érvelt az illegális migráció ellen. Az elnök Twitter-fiókján közzétette Barack Obama egyik korábbi, elítélő állásfoglalását az illegális migránsokról, majd azt írta: száz százalékig egyetértek Obama elnökkel.Budapestre jön Monica Lewinsky, aki a zaklatásról tart előadást
A Bill Clinton elnöksége alatt botrányba keveredő Monica Lewinsky a BrandFestival sztárvendége lesz – írja a blikk.hu. Lewinsky az internetes zaklatás veszélyeivel és megoldási alternatíváival kapcsolatban tart előadást.A pillanat, amikor Monica Lewinsky, az Orális Iroda elnöki gésája elkiáltja magát: Mítú!
Monica Lewinsky 22 éves volt, amikor 1995-ben - a Fehér Házban dolgozó gyakornokként - "romantikus" kapcsolatba keveredett a nála 27 évvel idősebb Bill Clinton amerikai elnökkel. A szaxofon-bűvőlő elnök és a fénymásolólány szexuális kalandja 1998-ban tudódott ki, az ügyből bulvárcunami-szerű sajtóbotrány lett, és így lett mára az "ügy" popkultúrális hivatkozási alap. Olyannyira, hogy a hírhedt Ovális Irodát (Oval Office), azóta sokan - joggal - már csak az Oral Office néven illetik. A nő most kijelentette: poszttraumás stressz szindrómától szenved, akár azok a vietnámi, iraki veteránok ezrei, akik soha nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba.Megvannak a bizonyítékok Hillary Clinton és Oroszország uránkapcsolataira
Úgy tűnik, hogy a Donald Trump orosz kapcsolatait vizsgáló Muellerrel összefüggésben bevált a jóslatunk, amely szerint bármi, és annak az ellenkezője is kiderülhet. A szuperügyész olyan alaposan végezte a dolgát, hogy a Clinton-család orosz üzleteit is elkezdte felgöngyölíteni és kirobbantott egy újabb ügyet a már ismert, de ezidáig összeesküvés-elméletnek tartott uráneladásokkal kapcsolatban. A kongresszus republikánus politikusai pedig végre vizsgálatot indítanak Obama és Clinton ellen.Ajánljuk még