binszki józsef
Vágni lehet a feszültséget Szegeden Botka László és a DK viszonya miatt
A feszültséget már vágni lehet Szegeden, ugyanis a polgármester Botka László és a Demokratikus Koalíció az előválasztás előtt is párbajoztak, de most a hangulat a tetőfokára hágott a déli városban. Ami a baloldali előválasztást illeti, az egyik szegedi körzetben, Csongrád-Csanád 1. számú egyéni választókerületében ketten feszültek egymásnak: Binszki József (DK) és Szabó Sándor (MSZP). A megméretés az utóbbi győzelmével zárult, a Botka László támogatását is élvező Szabó begyűjtötte a voksok több mint 73 százalékát.Jogerősen elmarasztalta az ügyvédi kamara a Czeglédy-ügyben trükköző DK-s ügyvédet
Immár másodfokon, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is megállapította, hogy Binszki József, a DK szegedi frakcióvezetője ügyvédként fegyelmi vétséget követett el, amikor a Czeglédy-ügyben ellenérdekelt felek védelmét vállalta el – tudta meg a PestiSrácok.hu. A fegyelmi vizsgálat megállapította, hogy Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el. A fegyelmi eljárást előzetes vizsgálat után rendelte el a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A DK-s politikus ügyvédet, akinek az összeférhetetlen ügyvállalása jelentős csúszást okozott a Czeglédy és társai ellen 6 és fél milliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügy lefolytatásában, első fokon a Szegedi Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa, majd később a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is elmarasztalta.Újabb védőt zárt ki a Szegedi Ítélőtábla Czeglédyék büntetőperéből
A Szegedi Ítélőtábla a minap helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék határozatát, amelyben Binszki József DK-s politikus-ügyvéd után a Czeglédy-ügy újabb védőjét zárták ki, ezúttal nem mást, mint Czeglédy Csaba első számú védőjét, Hankó Faragó Miklóst. A kizárást az indokolja, hogy az új büntetőeljárási törvény szerint egy adott ügyben nem járhatnak el védőként azok, akik az eljárás korábbi szakaszában már részt vettek az ügy más érintettje, akár egy tanú képviseletében. Márpedig Hankó Faragó korábban képviselt egy tanút az első iskolaszövetkezetes büntetőügyben, amiből aztán az egész országos hálózat kibontakozott, és amely ügyet egyesítették a Czeglédy elleni nagy büntetőüggyel. Az új törvény egyértelmű, aki korábban más érintettet képviselt egy adott eljárásban, az nem láthatja el vádlott védelmét. Ha emiatt a Kecskeméti Törvényszék nem lép, akkor azt később akár az ítélet hatályon kívül helyezést eredményező eljárási hibaként is értékelhették volna. A Czeglédy-ügy így immár a második akna kiiktatása után végre érdemben elkezdődhetne öt év után. Czeglédy és Hankó Faragó viszont annyira kiborultak, amiért homokszem került a gépezetbe, hogy már a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságig futnának. Zavarukat mi sem mutatja jobban, mint hogy a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu-n olyan blődségeket írtak az ügyről mint korábban soha.Akár ki is zárhatják a kamarából a DK-s frakcióvezető ügyvédet, aki megakasztotta a Czeglédy-pert
Előzetes vizsgálat után elrendelte a fegyelmi eljárás lefolytatását Binszki József szegedi ügyvéd, DK-s politikus ellen a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy Binszki – aki nem mellesleg Gyurcsány pártjának frakcióvezetője az alföldi városban – úgy vállalta el több, folyamatosan tagadásban lévő terhelt védelmét a Czeglédy-ügyben, hogy korábban egy ugyanebben az ügyben beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlottat képviselt. Mivel ez abszolút érdekellentét, felveti az összeférhetetlenség lehetőségét. A Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék ezt meg is állapította, Binszki Józsefet pedig kizárta az egész büntetőeljárásból és határozatlan időre kénytelen volt emiatt elnapolni a büntetőpert. Mindez azt jelenti, hogy a Czeglédy Csaba és társai ellen hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyet érdemben még mindig nem tudták elkezdeni tárgyalni. Budai Gyula a történtek miatt a Szegedi Ügyvédi Kamarához fordult, ahol a fegyelmi főbiztos arra jutott, hogy a fegyelmi eljárást meg kell indítani: Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el.Fegyelmi biztos elé állítják a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvédet
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi biztos elé állítja Binszki József ügyvédet, aki mellesleg a szegedi önkormányzati képviselő-testületben a DK frakcióvezetője, mivel egymással érdekellentétben álló terheltek képviseletét vállalta el a Czeglédy-ügyben. Az alapvető összeférhetetlenség a Kecskeméti Törvényszéknek tűnt fel, ahol októberben folytatódott volna a Czeglédy Csaba és társai ügyében hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper. Így azonban a védőt kizárták, ami megakasztotta az eljárást. Esély van arra, hogy az idén már egyáltalán nem is tudnak tárgyalni. A történtek miatt Budai Gyula élt panasszal a területileg illetékes ügyvédi kamaránál, akik a panaszt jogosnak találták.Czeglédy vezető védőjét is kizárta a Kecskeméti Törvényszék
Az új büntetőeljárási törvény rendelkezései miatt a Kecskeméti Törvényszék kizárta a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba vezető védőjét – válaszolta a PestiSrácok.hu megkeresésére a bíróság sajtóosztálya. Hankó-Faragó Miklós, volt SZDSZ-es államtitkár a nyomozáskor két tanú képviseletét is ellátta, amit az akkor hatályos törvény még megengedett, a mostani viszont már nem. Czeglédy védője már a második, akit kizártak a büntetőügyben. Két hete Binszki Józsefet – aki nem mellesleg Szegeden DK-s önkormányzati képviselő – zárták ki, mert egymással érdekellentétben álló terheltek védelmét vállalta.Budai Gyula a PS-nek: Czeglédynek falaz az ügyvédi kamara!
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi és etikai vizsgálatot indíthat a Czeglédy-ügyet megakasztó ügyvéddel, Binszki Józseffel szemben. A PestiSrácok.hu cikke nyomán Budai Gyula tett bejelentést az országos Magyar Ügyvédi Kamaránál, valamint a területi Szegedi Ügyvédi Kamaránál. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint Binszki József súlyos etikai vétséget követett el azzal, hogy érdekellentétben álló felek védelmét vállalta el ugyanabban az ügyben, talán éppen azért, hogy ezzel akadályozza az eljárás folytatását. Budai portálunknak arról is beszélt, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarának szerinte nemcsak a DK-s Binszki Józseffel szemben kellene eljárnia, hanem Czeglédy kamarai tagságát is fel kellene függesztenie; ehhez törvényi lehetősége és módja is van, mégsem tesznek semmit. Egy alsó hangon 10-15 év börtönbüntetéssel fenyegetett vádlott önkormányzatokat képviselhet, bizalmas információkhoz és adatokhoz juthat, ami nonszensz. "Még 2018 márciusában fordultam Czeglédy miatt az ügyvédi kamarához, de azóta sem történt semmi. Szerintem nem véletlenül. Czeglédy a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát is kilóra megvette" – mondta portálunknak a képviselő.Ajánljuk még