bírák és ügyészek javadalmazása
Megszavazta az Országgyűlés a bírák és az ügyészek illetményeinek emelését
Elfogadta keddi, rendkívüli ülésén az Országgyűlés az egyfokú járási bírósági eljárásról szóló törvény módosítását, amelyhez a képviselők kétharmadának szavazataira volt szükség; a voksoláson Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A parlament keddi rendkívüli ülésén, a határozathozatalok között megemelte a bírák és ügyészek illetményét is harminckettő, illetve huszonegy százalékkal. A PestiSrácok.hu megkérdezte az Igazságügyi Minisztériumot arról, hogy a Szeviép-ügyben kibontakozó szegedi bírósági összeférhetetlenségi botrány befolyásolhatja-e az elfogadott jogszabály alkalmazását. A tárca válaszáról portálunk később beszámol. Klímavészhelyzet, apokaliptikus diktatúra, Karácsony Gergely, mint a XX. század (sic!) egyik legjelentősebb politikusa, kórházak helyett építsünk inkább kórházakat! – késő délutánig ennyire futotta az ellenzéki szónokok részéről a napirend előtti felszólalások idején, majd a fokozatosan formába lendülő Bangóné Borbély Ildikó szólózott emlékezeteseket. Bangóné egy kormánybuktató gigabotrányt is kikapart: húsz percet késett a szegedi vonat. Ha azt gondolnánk, hogy ez már fokozhatatlan, jó hír, hogy nem az: az MSZP Lángoszlopa látott egy fáradt, szomorú kalauzt is. Alább kiderül, a kalauz miért lehetett olyan megviselt, ahogy az is világossá válik: aki úgy látta, hogy Bangóné kacarászott Burány Sándor botrányos kijelentésén Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében, az rosszul tette, hogy a szemének hitt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.