Pesti Srácok

Varga Judit: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése

null

Varga Judit közösségi oldalán jelentette be, hogy hatvan százalékos béremelést kapnak a bírák és ügyészek. Az igazságügyi miniszter miniszter bejegyzésében kitért arra is, hogy az emelésre már korábban ígéretet tettek, amit most valósítanak meg.

– írta az igazságügyi miniszter keddi Facebook-bejegyzésében.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Varga Judit. Közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett. 2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára 21 százalékos illetményemelés valósult meg, amellyel egy szintre hozták fizetésüket. 2021-ben a 2020-as illetményalap 12 százalékával, idén pedig további 13 százalékával emelkedett a bérük.

– zárta Facebook-bejegyzését Varga Judit.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Varga Judit/Facebook