bodnár zoltán
A magas inflációról a dollárbaloldal és a brüsszeli szankciók tehetnek
Közleményben reagált a nagyobbik kormánypárt Korózs Lajos (MSZP) és Bodnár Zoltán (DK) nyilatkozatára, amelyben a kormányt hibáztatáják az elszabadult infláció miatt. A Fidesz szerint viszont a dollárbaloldal és a brüsszeli szankciók tehetnek erről.Az Árnyékkormány azonnali beavatkozást kér (és irgum-burgum!)
A Gyurcsányné Dobrev Klára által fémjelzett, ún. "Árnyékkormány" szerint azonnali beavatkozásra van szükség az "orbáni infláció katasztrofális hatásainak megállítására, mert az egyre nagyobb szenvedést okoz a magyar embereknek" - erről beszélt szombati sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció által kinevezett pénzügyminiszter, Bodnár Zoltán. (Tudniillik ő az ellenzék párhuzamos valóságában hatalmon lévő árnyékkormány pénzügyminisztere - a szerk.) A Gyurcsány-párt által létrehozott árnyékkormány árnyék-pénzügyminisztere szerint ráadásul az Orbán-kormány Európa legmagasabb, 27 százalékos áfájával nyerészkedik a magyar emberek nyomorán, érvelése szerint hiszen minél drágább az élelmiszer vagy a rezsi, annál több adóbevétele keletkezik. És ez még nem minden.Megkapta Terézváros kasszakulcsát Bodnár Zoltán, a brókerbotrány kulcsfigurája
A terézvárosi ellenzéki koalíció egységes támogatásával Bodnár Zoltánt bízták meg a kerület vagyonának kezelésével – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ezzel a tízmilliárdos kárt okozó brókerbotrányként ismert ügy egyik kulcsfigurája kapta meg a kasszakulcsot. Bodnár fő támogatója a VI. kerület momentumos polgármestere, Soproni Tamás volt, aki szerint patronáltja nevét korábban sem hozták összefüggésbe korrupciós üggyel, és az egyik legtisztább kezű szakember hírében áll. A brókerbotrányt végül megúszó SZDSZ-es pénzcsinálójának, Bodnár Zoltánnak vélhetőleg némi előnye van a bonyolultabb ügyek kezelésében, a városvezető ugyanis nemrég panaszkodott arra, hogy az egyszerű önkormányzati iratok értelmezésével is gondjai akadnak.A momentumos Soproni Tamás a brókerbotrány tízmilliárdos mutyijának főszereplőjére bízná Terézváros kasszakulcsát
A Kulcsár Attila-féle 2002-es brókerbotrány egyik főszereplőjét, a tizenhárommilliárd forintos (!!!) közpénzmutyiban érintett liberális Bodnár Zoltánt ejtőernyőztetné a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. élére Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint Soproni a helyi vagyonkezelő vezetőjének jövőbeni fizetését is jelentősen, mintegy havi egymillió forintra emelné. A Liberálisok korábbi főpolgármester-jelöltjének, Bodnár Zoltánnak a pozícióba emeléséről a PestiSrácok.hu Soproni Tamást is felhívta, akitől megkérdeztük, igaz-e, hogy a K&H Equities brókerbotrány főszereplőjét, Bodnár Zoltánt szemelte ki a Terézváros vagyonában lubickoló és afölött diszponáló Donald kacsájának, a kerületi kasszakulcs őrének és kezelőjének. Soproni kérdésünkre elárulta: a jelöltek neveit tartalmazó kalapban Bodnár Zoltán neve is szerepel, de a jelölés még nem történt meg. A tizenhárommilliárdos közpénzmutyira vonatkozó felvetésünkre a Momentum politikusa úgy reagált: szerinte Bodnár Zoltán neve korrupciós ügyben nem merült fel, "Bodnár a legtisztább kezű szakember hírében áll".Ajánljuk még