boeing
Nagy bajban a Boeing, rengeteg pénzt kérnek Trumptól
Hatvanmilliárd dolláros támogatást kért az amerikai kormányzattól a Boeing a repülőgépgyártó iparág megsegítésére. Emellett a társaság bejelentette: egyelőre folytatja a termelést Everettben és Charlestonban. Korábbi hírügynökségi jelentések arról szóltak, hogy a Boeing magának több tízmilliárd dollár támogatást próbál szerezni az amerikai kormánytól hitelgaranciák és egyéb támogatási formák keretében.Péntektől leállítja budapesti járatait az Emirates
A világ egyik legnagyobb légitársasága felfüggeszti a Dubaj és Budapest között menetrendszerint közlekedő járatait.Ha Amerikába jössz, Boeinget vásárolsz – Washington megemeli a konkurens Airbus repülőgépek büntetővámját
Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot – jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR) pénteken este.Hihetetlenül rövid idő alatt tette meg a New York-London utat egy Boeing
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.Rontották a Boeing adósbesorolását, bajban van az óriásvállalat repülőgépgyártási üzletága
Két vezető hitelminősítő, az S&P és a Moody's egyaránt egy kategóriával rontotta a Boeing amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósi besorolását.A Boeing űrhajója visszatért a Földre
Utolsó szakaszához érkezett a Boeing CST-100 Starliner rövidre sikerült első tesztrepülése: az űrhajó két óra körül landolt az új-mexikói White Sands rakétabázis sivatagos területén. A NASA-nak köszönhetően a visszatérést élőben meg lehetett nézni (a leszállás utáni munkálatokat is meg lehet nézni a NASA linkjén). A kísérleti repülés részlegesen sikertelennek bizonyult ugyan – nem sikerült összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással –, de a rendszerek nagy részét azért élesben ki tudták próbálni. A Boeing űrhajója sima rakétaindítás után nem várt nehézségekbe ütközött: nem tudta elérni a kellő magasságú Föld körüli pályát, ahonnan dokkolni tudott volna a Nemzetközi Űrállomáshoz.Nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással a Boeing tesztűrhajója
A Boeing pénteken felbocsátott, utasok nélküli tesztűrhajója letért pályájáról és nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással (ISS) – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján. A Starliner nevű űrjárművet két napon belül belül visszahozzák a Földre.A Szent János-folyóban landolt egy Boeing 737-es Floridában
Folyóba csúszott egy landoló utasszállító repülőgép péntek este egy floridai repülőtéren, a gép fennmaradt a víz felszínén, és a rajta tartózkodó mind a százharminchat ember épségben átvészelte a balesetet – közölték a helyi hatóságok.Boeing-vizsgálat: szaktudás nélkül dolgozott a repülőellenőrök többsége
Az amerikai szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) biztonsági ellenőrei nem végezték el a vitatott és egyelőre a forgalomból kivont Boeing 737 MAX típusú repülőgépek ellenőrzéséhez szükséges tanfolyamokat – közölte pénteken a hatóság vezetője egy szenátusi meghallgatáson. Az FAA megállapítása szerint több, mint egy tucat biztonsági ellenőr nem fejezte be a szükséges teljes körű kiképzést, ennek ellenére megkapta a bizonyítványt a Boeing 737 MAX gépek üzembe helyezéséhez szükséges ellenőrzéshez. Az utóbbi hónapokban a Boeing két 737 MAX típusú gépe zuhant le: az egyik az etióp légitársaság gépe volt, amely az etióp fővárosból történt felszállás után zuhant le március elején, a másik pedig az indonéz Lion Air légitársaság flottájához tartozott és októberben érte baleset. A két katasztrófában háromszáznegyvenhat ember veszítette életét.Ajánljuk még