Pesti Srácok

botka lászló

Potom pénzért vásárolt Botkáéktól palotalakást a Makói Járásbíróság elnöke – Frissítve: reagált a Szegedi Törvényszék

Magyar ugar 2021 március 15.
Alig fél év telt el a szegedi bírósági botrány kirobbanása óta és máris itt van egy újabb érdekesség. Ezúttal a Makói Járásbíróság elnöke és a Botka László vezette szegedi önkormányzat között találtunk olyan kapcsolódási pontot, ami már csak azért is kiemelt jelentőséggel bír, mert számtalan olyan peres eljárás, illetve büntetőügy került éppen Makóra, melyekből kizárták a szegedi bíróságokat. Ilyen például a Szeviép-vezérek által a PestiSrácok.hu munkatársai ellen indított rágalmazás miatti büntetőper, melyek - az ügyelosztási rend alapján - a Szegedi Járásbíróság kizárása esetén alapesetben a Szegedi Törvényszék döntése alapján kerülhettek csak Makóra. A jelek szerint azonban a Makói Járásbíróság sem lehet teljesen független Botka Lászlótól, hiszen annak elnöke, Bittera Ádám 2016-ban igencsak olcsón jutott hozzá Szeged Város Önkormányzatától egy belvárosi palotalakáshoz. Az erre vonatkozó szerződést a városi honlapon találtuk és bárki számára hozzáférhető. Ebből pedig az is kiderült, hogy a bíró úr egy patinás, gangos polgári lakáshoz a Schäfer-palotában kevesebb mint 9 és fél millió forintért jutott hozzá, míg ugyanabban a lépcsőházban ma 50-60 millió forintért hirdetnek felújításra váró lakásokat. A történet kísértetiesen hasonlít a Szeviép-ügy tanácsvezető bírájának esetéhez. Talán emlékeznek rá, hogy Kovalcsik Éva - akit azóta nyugdíjaztak - 12 millió forintért vásárolt belvárosi palotalakást Botkáéktól, majd tárgyalta a szegedi önkormányzati érintettségű ügyeket. Cikkünk megjelenése után kedden reagált az ügyben a Szegedi Törvényszék, a testület közleményében felhívta a figyelmet, hogy Bittera Ádám bíró a jogszabályoknak megfelelően vásárolta meg a korábban a családja által bérleményként használt ingatlant.

Orvosi látlelet bizonyítja, hogy Szabó Bálintot kihűlve, lemeztelenítve, sérülésekkel találták meg - Új fejlemény: visszalépett a sötét üzlettől az egyik kulcsszereplő

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 február 22.
Visszalépett korábbi ajánlatától Gácsér Béla, az a szegedi vállalkozó, aki vállalta volna, hogy egy ismerőse amúgy szintén a Cserepes sor területén újranyitná és működtetné a január végén bezárt piacot – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gácsér nemrég még nagyon magabiztosan nyilatkozott lapunknak, azt mondta, már az engedélyekre is benyújtották az igényt az egyébként egyelőre infrastruktúra nélküli területre, sőt arra is utalt, hogy már megrendelték a burkoláshoz a fapadlót és az elárusító bódéknak szánt faházakat. Hogy miért gondolhatta meg magát azt nem lehet tudni, azt sem, hogy a fordulathoz bármi köze lehet-e annak, hogy a piacosokat és a cserepes sori piacot a végsőkig védő független önkormányzati képviselőt, Szabó Bálintot – állítása szerint – hétfőn hajnalban elrabolták. Mellesleg azt megelőzően, hogy Botka Lászlóról, egy szegedi oligarcháról, a szegedi városvezetés és helyi vállalkozók közötti összefonódásokról készült leleplező sajtótájékoztatót tartani. Az ellenzéki pártok egészen elképesztő nyilatkozatokat tettek, még Szabót akarják gyámság elé vetetni, Botka lapja a Szeged.hu pedig azt terjesztette el, hogy fő ellensége elméje megbomlott és pszichiátrián van. Ezzel szemben az igazság az, hogy Szabó Bálintot a makói kórház sürgősségi osztályán ápolták egy éjszakán át azután, hogy félmeztelenül, testén égési sérülésekkel, kihűlve találtak rá Szegedtől negyvenkét kilométerre. A képviselő egy hét után szólalt meg, szűkszavú nyilatkozatot tett, amelyben azt állította, nem önszántából került Makóra, és egy percig sem kezelték pszichiátrián, mindezt kórházi dokumentációkkal támasztotta alá. Ügyében a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt nyomoz.

Személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a rendőrség Szabó Bálint eltűnése ügyében (Frissítve Botka reagálásával!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 február 16.
Egy helyi oligarchának játssza át a Cserepes sori piac területét Botka László – állította a szegedi képviselő, aki szerint a városban szétlopják a közvagyont és mindenkit eltaposnak, aki ezt meg akarja akadályozni. Szabó Bálint hétfő reggelre ígért részletes, leleplező tájékoztatót, de nem jelent meg a saját sajtótájékoztatóján. Délután kikerült a rendőrség honlapjára, hogy Szabó Bálint eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodik - ezt Szabó Szilvia Katalin, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a PS-nek megerősítette -, később azonban ez a hír lekerült onnan. A szegedma.hu késő este megírta a rendőrségre hivatkozva, hogy a képviselő élve előkerült. A szeged.hu információi szerint Szabó Bálint kórházba került, ám onnan állítólag kedden már eljött. Az önkormányzati lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabóra, akit Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. Közben a rendőrség megkeresésünkre azt közölte: az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Kedd este Botka László is megszólalt, ő Facebook-posztjában "gyógykezelésre szoruló" emberként jellemezte Szabót.

Botka blöffje, vagy lehetőség az újranyitásra? – A PS megtalálta a bezárt Cserepes sori piac lehetséges új területének gazdáját és a potenciális üzemeltetőt

Magyar ugar 2021 február 13.
Lehet-e még Szegeden Cserepes sori piac? És ha igen, hol és mikortól? – a kérdés nemcsak a helyieket foglalkoztatjanapok óta. A szegedi piac ügye és Botka érzéketlensége – ahogy hajthatatlanul megszüntette 250 család megélhetési lehetőségét a járvány közepén – országos nyilvánosságot kapott. A napokban röppent fel a hír, hogy egy másik területen – amely mellesleg ugyancsak a Cserepes soron van – újra lehet piac. Csakhogy a szóban forgó terület egyfelől magánterület, másfelől egyelőre egészen konkrétan semmi sincs rajta. Így pedig finoman fogalmazva komolytalannak tűnt Botka kijelentése – miszerint március 6-án már ki is nyithatnak. A PestiSrácok.hu utánajárt, mi a valóság a szegedi pletykák mögött. Megtaláltuk a terület tulajdonosát és azt a vállalkozót is, aki vállalná az új piac üzemeltetését. Bényi Szabolcs és Gácsér Béla is megerősítette: nem a városvezetés dobta a mentőövet, és talán korai is ezt annak nevezni. Abszolút magánkezdeményezésről van szó, aminek, ha lesz társadalmi támogatottsága, akár még lehet is belőle valami. Az engedélyekre az igényt már benyújtották. Botka László – bár már nyilatkozgat a témában – egyelőre nem is egyeztetett a kezdeményezőkkel.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.