botka lászló
Molnár Zsolt Szegedre utazik békét kötni
Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja hétfőn Szegedre utazik, hogy Botka Lászlóval, pártja miniszterelnök-jelöltjével egyeztessen nézeteltérésükről.Pártelnök Úr megpróbálja szétválasztani az egymással pankrációzó Botkát és Molnárt
Molnár Gyula MSZP-elnöknek elege lett a párton belüli, ám a széles nyilvánosság előtt dúló vitából, és keddre magához rendelte Botka László miniszterelnök-jelöltet és Molnár Zsolt elnökségi tagot, akik az elmúlt napokban keményen osztották egymást. Hogy mi lesz a szocialista szappanopera végkifejlete – még jobban elharapódzó anyázás, vagy örök hűség ígérete –, nem tudni. Ám a műsor továbbra is rendkívül szórakoztatónak ígérkezik.Ugyanannyi embernek van herótja az MSZP-től most, mint amikor kormányoztak
Magas az MSZP elutasítottsága a magyar társadalomban, igaz, ez az arány akkor is 30 százalék körül volt, amikor a párt hatalmon volt – mondta Galló Béla politológus vasárnap reggel a köztelevízió M1-es csatornáján. A politológus szerint a baloldali pártok harca most arról szól, ki marad nyeregben a 2018-as választások után.Nézőpont: Botka László nevéhez fog fűződni az MSZP szétverése
A Nézőpont Intézet elemzője szerint Botka László nevéhez fog kötődni az MSZP szétverése párttársai leárulózásával. Elhangzott, a kampány is erről fog szólni ahelyett, hogy az egységet teremtenék meg.Botka pánikolva keres bűnbakot
Az MSZP elnökségében sokan pánikreakciónak, bűnbakkeresésnek tartják Botka László kollaboránsokat, árulókat emlegető nyilatkozatát, mivel az utóbbi hónapok közvélemény-kutatási adatai szerint a kormányfőjelölt, illetve a szocialista párt támogatottsága is esett – írja a Magyar Idők.Ez már itt az Armageddon: az ATV-n is keményen kritizálják Botkát
Farkasházy Tivadar szerint Orbánnak életében kétszer volt szerencséje: először a gazdasági világválság idején, illetve most, amikor a menekültkérdést tarthatja napirenden ahelyett, hogy például az egészségüggyel foglalkozna. Botka Lászlóról pedig az a véleménye, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének nem a nyilvánosság előtt kellene a szennyest kiteregetnie -hangzott el az ATV műsorában.Nem csak leváltaná, fel is számolná a Fideszt Botka László
Szövetségkötésre hívja Botka László az ellenzéki pártokat. Erről az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt. Botka elárulta, hogy árnyékkormányának néhány tagjával már megállapodott, és arról is beszélt, hogy nem tűri el pártján belül az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Botka kijelentette, nem mond le a szegedi polgármesterségről, az ezzel kapcsolatos híreszteléseket pedig karaktergyilkosságnak nevezte.Botka: "Orbán leváltása az életem"
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tűri a pártjában az árulást és a Fidesszel való kollaborációt, az ellen - szavai szerint - tűzzel-vassal harcolni fog. Botka László a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy ősszel programot hirdet, amelynek része, hogy kormányra kerülésük esetén hatszázezer forintos bérig mindenkinek csökkenni fog az adóterhe.Botka: Molnár Zsolt a Fidesz kollaboránsa, az MSZP árulója
Választási szövetségbe, Vörös Zászló alá hívja az ellenzék pártjait, ugyanakkor a demokratikus oldal kollaboránsait, "jószándékú balekjeit" savazza, kunbélázza Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a csütörtöki 168 Órában megjelenő interjúban. Hogy kikre gondol a szigorú elvtárs? Nos, az árulók azok, akik háromfelé szaggatnák az "egységes népfrontot". Ott van - például - Molnár Zsolt, akit egyszerűen a Fidesz kollaboránsának, a párt árulójának nevezett az ország legnagyobb kispártjának vezető komisszárja. Nyomatékosítjuk: épül az új, lendületes, modern MSZP!Ajánljuk még