Pesti Srácok

Ugyanannyi embernek van herótja az MSZP-től most, mint amikor kormányoztak

Ugyanannyi embernek van herótja az MSZP-től most, mint amikor kormányoztak

Magas az MSZP elutasítottsága a magyar társadalomban, igaz, ez az arány akkor is 30 százalék körül volt, amikor a párt hatalmon volt – mondta Galló Béla politológus vasárnap reggel a köztelevízió M1-es csatornáján. A politológus szerint a baloldali pártok harca most arról szól, ki marad nyeregben a 2018-as választások után.

Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének és Molnár Zsoltnak, a szocialista párt elnökségi tagjának a vitája kapcsán Galló Béla azt mondta, nehéz a párt belharcait logikusan elemezni, hiszen nem programok, koncepciók, hanem személyi ambíciók feszülnek egymásnak. Ugyanakkor ezek a viták valószínűtlenné teszik, hogy az MSZP mögé felsorakozzon a többi baloldali ellenzéki párt – tette hozzá.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Botka László a héten a 168 Órának adott interjút, amelyben kőkeményen betámadta párttársát, Molnár Zsoltot, és a Fidesz „kollaboránsának”, a „párt árulójának” nevezett. Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szombaton a köztelevízióban azt mondta: amit Botka László megengedett magának az azt mutatja, hogy „újabb szintet lépett”, szétveri az MSZP-t és a saját párttársai leárulózásával tovább fog csökkenni az MSZP népszerűsége. Hozzátette, a kampány is erről fog szólni ahelyett, hogy az egységet teremtenék meg.

Forrás: MTI. Vezető kép: Szegedma.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?