Pesti Srácok

botka lászló

"Igazi kommunista tempó" - üzeni a Szeviép károsult, akit Botka önkormányzati lapjában szinte "köröznek"!

Magyar ugar 2020 február 3.
Miközben tombol a botrány a Szeviép-vezéreket felmentő, Botka hivatalával talán túl sokféle kapcsolatban álló bírók körül, az önkormányzat adófizetők pénzéből fenntartott lapja ismételten a károsultakat üti, rágalmazza, azt állítva, hogy az állami kártalanításban olyanok kaptak ingyenpénzt, akik még csak nem is károsultak. A cikk mellé illusztrációként elhelyezték a kártalanításkor Lázár János videójában megszólaló férfit, olyan képaláírással, ami a rendőrségi körözési híreket idézi. Az olvasókat kérik, hogy írjon, aki felismeri a képen látható férfit. A Szeged város honlapján működő önkormányzat által kiadott hírportál két éve keresi a kártalanított és ezt arcával nyíltan vállaló férfit, de nem sikerült megtalálniuk. A PestiSrácoknak néhány óra alatt sikerült. Nem is volt nehéz, Barabás János ugyanis a Lázár videó előtt is nyíltan vállalta károsult voltát és történetét, sajtóban is nyilatkozott, sőt nyilvános fotón is szerepelt, névvel együtt, amikor kárigényét leadta a kormányhivatalban. A vállalkozó portálunknak azt mondta, javasolja Botka Lászlónak, hogy Interpollal is köröztesse. Hozzátette, ő nem fél a szegedi polip csápjaitól, sok károsult társával ellentétben, akik ellehetetlenítéstől tartva nem mertek megszólalni. Ő most a nevükben is kikéri magának a padlás söprő kommunisták módszereit idéző számonkérést, amiért túl merték élni, hogy a Szeviép nem fizette ki az elvégzett munkájukat.

Nem csitul a botrány! - A szegedi piacról elüldözött kereskedők ügyét is Botkáékkal összefonódott bírák kapták (1. rész)

Magyar ugar 2020 február 3.
A Szeviép-ügy után egy másik hosszú évek óta húzódó, Szegeden a figyelem középpontjában álló ügyben bukkantunk összeférhetetlenségek gyanújára, amelyek nem zavarták sem a Szegedi Járásbíróság, sem a Törvényszék vezetését abban, hogy letárgyalják az ügyeket, határozatokat hozzanak. A Mars téri kereskedők polgári és pótmagánvádas pereinek alperesi, vádlotti oldalán az önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló cége, illetve annak vezetője áll. A Szegedi Járásbíróság és a Szegedi Törvényszék vezetése, vezető beosztású bírái és az önkormányzat közötti családi összefonódások miatt már az is kérdéses, miért nem passzolta elfogultság miatt egyik bíróság sem az ügyeket. Az önkormányzatot érintő ügyekben ugyanis folyamatosan olyan bírók jártak el, akik több szálon kötődnek vagy az önkormányzathoz, vagy a vádlotti oldalon álló, önkormányzati cégvezetőt képviselő ügyvédhez. Ezért vagy sem, nem tudjuk, de ténykérdés: a pereskedésben nagyon nem az új piacról kártalanítás nélkül kiszorított kereskedőknek áll a zászló: egy polgári perüket bizonytalan időre felfüggesztették, egy pótmagánvádas büntetőügyet első fokon elbuktak, panaszaikat elutasították. Egy második pótmagánvádas eljárásuk, amelyben már személyesen Botka László polgármester is vádlott, elfogultságok okán négy megyét is megjárt mire bíróságra került, Kecskemétre, onnan viszont illetékes hiányában szépen visszautalták a Szegedi Törvényszékre. A Mars téri piacosok jogi kálváriája kirakati példája annak, hogyan szövi át Botka-hivatalának kapcsolati hálója az egész szegedi bíróságot a járásbíróságtól a törvényszékig, a büntető kollégiumtól a polgáriig.

Lakást vett Botkáéktól, majd letárgyalta a polgármester titkárnőjének ügyét a Szeviép-bíró

Magyar ugar 2020 január 23.
A Szegedi Járási Ügyészség és a Szegedi Járásbíróság is kimondta Szabó Bálint ártatlanságát, utóbbi kétszer is, a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék bírói tanácsa ennek ellenére mégsem volt hajlandó felmentő ítéletet hozni Botka László első számú ellensége ügyében. Szabó Bálint már a szegedi önkormányzat és a Szegedi Járásbíróság közötti összefonódások miatt kizárást kért, de panaszát a Szegedi Törvényszék elutasította. Egész pontosan az a Kovalcsik Éva bíró, aki két évvel korábban 12,4 millió forintért vásárolhatott meg egy 100 négyzetméteres belvárosi palotalakást a szegedi sétálóutcán az önkormányzat ingatlan- és vagyonkezelő cégétől, méghozzá úgy, hogy még csak nem is ő volt az eredeti lakás bérlője. De hogy tovább fokozzuk, a felmentő elsőfokú ítélet után másodfokon törvényszékre kerülő ügyet éppen a korábbi elfogultsági panaszt elutasító Kovalcsik Évára és tanácsára szignálták. Szabó Bálint 2016 májusában a Cserepes sori piac árusaival, azok képviseletében akart átadni egy petíciót Botka Lászlónak, méghozzá egy előre bejelentett, a rendőrség által biztosított demonstrációt követően. A titkárnő azt mondta, hogy a polgármester nem veszi át a dokumentumot, Szabó erősködött, mire kihívták rá a rendőrséget, akik bilincsben vitték el, majd órákon át fogdában tartották – mint utólag kiderült, ártatlanul. A több, mint 3 éve tartó peres eljárásban ismételten bírói és önkormányzati összefonódások és eltussolt összeférhetetlenség sejlik fel.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.