brexit
Boris Johnson: Új aranykor kezdődik - Anglia tiszta, zöld, virágzó és egységes lesz
Ezeket a bombasztikus szavakat Boris Johnson első miniszterelnöki beszédében használta. Ebből is látszik, hogy retorikájára nagy hatással van Donald Trump amerikai elnök, aki egyébként a legközelebbi barátja lesz a miniszterelnöksége idején. Johnson megszerezte a fejlesztési terveihez a londoni City támogatását, ám az írek és skótok megnyugtatása sokkal nehezebb lesz. Nancy Pelosi, az amerikai Demokrata párt egyik vezéralakja, a képviselőház elnöke az írekkel kötött nagypénteki megállapodás tiszteletben tartását követeli az új londoni kormánytól. Eközben Carrie Symonds, Johnson aktuális barátnője nem hajlandó beköltözni a Downing Street 10-be, amely újabb botrányokat sejtett az új miniszterelnök magánélete körül.Juncker Johnsonnak: Nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt csütörtök este Boris Johnson új brit kormányfővel, és arra figyelmeztette, hogy semmiképp nem tárgyalható újra az Egyesült Királyság európai uniós kiválási feltételrendszeréről megkötött szerződés.Barnier elfogadhatatlannak tartja az új brit kormányfő követeléseit
Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója arra intette a közösség bennmaradó 27 tagállamát, hogy Boris Johnson új brit miniszterelnök követelései elfogadhatatlanok a brit kilépési szerződés visszavonásáról. Michel Barnier - aki 2016 októbere óta az EU főtárgyalója az Egyesült Királysággal a Brexit-tárgyalásokon - kiemelte, hogy Johnson olyan szerződést akar, amelyből kimaradna a tartalékmegoldás - az úgynevezett backstop -, amely az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célozná.Johnson: Lehetséges egy új kilépési megállapodás, de csak a backstop nélkül
A Brexit-folyamat e késői szakaszában is lehetséges egy új megállapodás az Európai Unióval Nagy-Britannia kilépésének feltételrendszeréről, de ennek az egyezménynek nem lehet része az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célzó tartalékmegoldás (backstop) - mondta csütörtökön a londoni parlamentben Boris Johnson brit miniszterelnök.Eldőlt: Októberben kilép Nagy-Britannia az EU-ból
Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) október 31-i határnapján kilép az Európai Unióból, mégpedig új, a jelenleginél jobb megállapodással - jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán.Szakértő: Skócia érdekében állna a kiválás az Egyesült Királyságból
Miután a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelét támogató Boris Johnson lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, a skótok „jól felfogott” érdeke az Egyesült Királyságból való kilépés, hiszen Skóciaként újból beléphetnének az Európai Unióba – vélekedett Frank Tibor külpolitikai elemző szerdán az M1 aktuális csatornán.Boris Johnson az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Boris Johnson az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. A volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét II. Erzsébet királynő szerda délután bízta meg kormányalakítással.Theresa May távozott a Downing Streetről
Utoljára lépett ki miniszterelnökként Theresa May a Downing Street-i kormányfői rezidenciáról szerda délután.Barnier: Nem tárgyalható újra a Brexit-egyezség
Michel Barnier európai uniós Brexit-ügyi főtárgyaló szerdán kijelentette, hogy várakozással tekint a Boris Johnson új brit kormányfővel folytatandó közös munka elébe, ugyanakkor ismét leszögezte, hogy nem nyitható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés.Ajánljuk még
















