budai gyula
Ismét pert vesztett Czeglédy
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben mondta ki, hogy Budai Gyula nem követett el bűncselekményt, amikor kimondta, hogy Czeglédy Csaba finanszírozta az MSZP 2014-es kampányát. Az ítélet egyúttal azt is kimondta: az sem valósítja meg a rágalmazást, amikor azt mondta az országgyűlési képviselő, hogy a Kunhalmi Ágnesnek átadott kampánypénz a Czeglédy Csaba által elkövetett bűncselekményből származik.Czeglédy hosszú időre elbúcsúzhat az ügyvédi pályától?
Budai Gyula újabb fegyelmi eljárás lefolytatására kérte a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát Czeglédy Csaba kapcsán. A Fidesz országgyűlési képviselőjének kezdeményezését követően a hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében Czeglédy ellen folyamatban levő büntetőügy okán már felfüggesztették kamarai tagságát, jelenleg Gyurcsány ügyvédje semmilyen jogászi munkát, tevékenységet nem végezhet. Csakhogy a felfüggesztés hatálya alatt Czeglédyt újabb bűncselekménnyel gyanúsították, méghozzá április 8-án az Ördög ügyvédje ügyében, zsarolás és más bűncselekmények miatt folyamatban levő büntetőügyben. Budai Gyula a kamara elnökének írt levelében azt írja, "elfogadhatatlan és az ügyvédi magatartással összeegyeztethetetlen Czeglédy ilyen jellegű tevékenysége, mely alapján méltatlan az ügyvédi kamarai tagságra". Ha az újabb fegyelmi eljárást lefolytatják, Czeglédyt ki is zárhatják a kamarából. Ez esetben hosszú időre elbúcsúzhat, - ahogy szokta mondani - gyerekkori álmától, az ügyvédi hivatástól.Hende Csaba szerint Ungár Péter a trójai faló, aki az adott pillanatban átáll majd a Fideszhez
Hende Csaba, Szombathely kormánypárti országgyűlési képviselője azt szeretné, ha Ungár Péter nyerné az ellenzéki előválasztást és az LMP-s politikus lenne az ellenfele a jövő tavaszi országgyűlési választásokon. Szerinte Ungár csak azért mocskolja, sározza őt elképesztő hazugságokkal, hogy ezzel is bizonyítson azoknak, akik szerint ő valójában a Fidesz embere. Hende Csaba az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Ungár Péter vádjaira. Mint mondta, egy szó sem igaz abból, amivel ellenfelei támadják őt és a kormányt. Nem elvont a kormány százmilliókat Szombathely városától, hanem a szombathelyi vállalkozókat segítette, a városnak pedig éppen most ítéltek meg 1,2 milliárd fejlesztési forrást, amiből többek közt a kórházhoz vezető, stratégiai fontosságú utat újíthatják fel.A baloldalnak már nincs szüksége Czeglédy Csabára? (Videó!)
A Kecskeméti Törvényszéken folytatódott ma Gyurcsányék házi ügyvédjének, Czeglédy Csabának a vádlotti kihallgatása, ami a PestiSrácok.hu tudósítója szerint hemzsegett a mellébeszéléstől. A baloldali ügyvéd körül azonban fogy a levegő, hiszen az ördög ügyvédje néven ismerté vált ügyben - aminek szintén az egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba – vádat emelhetnek már ősszel.Jogerősen elmarasztalta az ügyvédi kamara a Czeglédy-ügyben trükköző DK-s ügyvédet
Immár másodfokon, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is megállapította, hogy Binszki József, a DK szegedi frakcióvezetője ügyvédként fegyelmi vétséget követett el, amikor a Czeglédy-ügyben ellenérdekelt felek védelmét vállalta el – tudta meg a PestiSrácok.hu. A fegyelmi vizsgálat megállapította, hogy Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el. A fegyelmi eljárást előzetes vizsgálat után rendelte el a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A DK-s politikus ügyvédet, akinek az összeférhetetlen ügyvállalása jelentős csúszást okozott a Czeglédy és társai ellen 6 és fél milliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügy lefolytatásában, első fokon a Szegedi Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa, majd később a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is elmarasztalta.Fogy a levegő Czeglédy körül
Baloldali politikai körökből – méghozzá Szegedről –, Czeglédy egy volt ügyfelétől kapta Budai Gyula azt a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet, amelyben Czeglédy Csaba és fő strómanja, A. Zoltán beszélgetnek pénzfelvételről és továbbításról, valamint arról, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányokra. Ez már nem az első dokumentum, nyomozati irat a Czeglédy-ügyben, ami a baloldalról kikerül. Korábban a PestiSrácok.hu a vádiratot, valamint a nyomozás során készült revizori jelentést is arról az oldalról kapta. Egyre több jel utal arra, hogy bár az előválasztáson Szombathelyen Czeglédy Csaba megkapta a DK támogatását, valójában fogy a levegő a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus körül.Komoly bűncselekmények gyanúja vetődik fel a vélhetően hamisított Czeglédy-jegyzőkönyv kapcsán
Egészen elképesztő maffiamódszerekkel operálnak a Czeglédy Csaba-féle hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében: a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyv – amelyet baloldali politikai körökből Budai Gyulának eljuttattak – keletkezése több bűncselekmény elkövetésének lehetőségét is felveti. Alaposan megvizsgáltuk a dokumentumot, amely – ha valós, azért, ha nem, akkor meg azért – több, mint kínos lesz Czeglédynek, és nemcsak neki. A PestiSrácok.hu megkereste az érintetteket, többek között azt az ügyvédet is, akire Budai Gyula utalt, hogy köze lehet a hamisított okirathoz. A Fidesz országgyűlési képviselőjéhez hetekkel ezelőtt juttattak el egy állítólagos lehallgatási jegyzőkönyvet a Czeglédy és az ügy hatodrendű vádlottja, a feltételezett főstróman, A. Zoltán közötti telefonbeszélgetésről. Az irat szerint a felek megbeszélték, hogy az iskolaszövetkezetek számláiról felvett pénzt hova kell vinni, kinek mennyi a része. Az is szóba került, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányra Czeglédytől, és fejőstehénnek nézi, mert folyamatosan kér tőle.Budai Gyula szerint hamis lehallgatási jegyzőkönyvvel próbáltak trükközni Czeglédyék
Hamis lehallgatási jegyzőkönyvet juttattak el Czeglédyék Budai Gyulához, a Fidesz országgyűlési képviselőjéhez Czeglédy büntetőügyével kapcsolatban. Azt akarhatták elérni, hogy a kormánypárt hozza nyilvánosságra a kamu dokumentumot és ezzel erősítsék azt az általuk keltett látszatot, hogy Gyurcsány ügyvédje koncepciós per áldozata – állítja Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője Facebook-oldalán írt a jegyzőkönyv-hamisításról. Megjegyezte: Czeglédy mártírt szeretne csinálni magából. "A dokumentumról egy hozzáértő ember azonnal látja, hogy hamisított, viszont ha valaki felhasználta volna, Czeglédy azonnal koncepciós, csalásokkal operáló ügyet kiálthatott volna. Szép próbálkozás, csak nem jött be..." Budai Gyula szerint a jegyzőkönyv-hamisításhoz Czeglédy egyik volt védőjének is köze lehet. A politikus feljelentést tesz.Budai Gyula: szorul a hurok a baloldal maffiaügyvédje, Czeglédy Csaba nyaka körül (Videó!)
Szorul a hurok a baloldal maffiaügyvédje, Czeglédy Csaba nyaka körül – mondta Budai Gyula a DK politikusának tárgyalása idején tartott sajtótájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: a vádlott-társak egymás után vonják vissza a vallomásaikat, sőt, a koronatanú már azt állítja, hogy az ügyészség és a nyomozóhatóság nyomására született meg az a terhelő vallomás, amit Czeglédy ellen tett. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a koronatanú azután változtatta meg vallomását, hogy a Szegedi Csillagbörtönben súlyosan bántalmazták – emlékeztetett Budai.Ajánljuk még

















