budapest fejlesztési központ
Lázár János minisztériumához kerülhet a főváros fejlesztése
Sajtóértesülések szerint a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségtől Lázár János építési és beruházási miniszterhez kerülhet át a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), valamint a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárság.Állami projektként valósul meg a metró és a hévvonalak összekötése
Állami beruházásként valósul meg a 2-es metró és a gödöllői, csömöri hévek összekötése, illetve a hévvonalak felújítása – közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.Már közlekednek a vonatok Budapest új vasúti hídján
Az utasokat szállító vonatok is birtokba vették ma reggeltől Budapest új vasúti hídját. A célunk épp az, hogy Kőbánya-Kispesttől Kelenföldön át Székesfehérvárra tartó vonatokból több legyen, sűrűbben, csúcsidőben hét-nyolc percenként járjanak a Budapestet átszelő elővárosi vonatok (a mai félóránkénti közlekedés helyett) a keleti és a nyugati agglomeráció között, összekapcsolva Budapest elővárosait, külső és belső kerületeit – olvasható Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében.Fürjes: A Diákváros akkor is felépül (Videó)
Szemét, lepusztultság, romok. Pont itt fog felépülni a Budapest Diákváros – ezzel a mondattal kezdte a közösségi oldalán megosztott videóját Fürjes Balázs. Az államtitkár a felvételen a Budapest Diákváros leendőbeli helyszínén nyilatkozott, amely – mint az a videón látható – jelenleg lepusztult állapotban van.Megjelent a közbeszerzési felhívás a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének tervezésére
Megjelent a közbeszerzési felhívás az Európai Unió hivatalos lapjában a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére – írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.Megjelent a Déli Körvasút kivitelezési tendere
Megjelent a Déli Körvasút bővítésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzés, ezzel az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése indul el – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken.Kerékpáros-gyalogos zöldfolyosót terveznek a Budaörsi úttól a Kopaszi-gátig
A Déli körvasút fejlesztésével az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig – közölte a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombati közös közleményében.Fürjes Balázs: a kormány jobb tömegközlekedéssel és P+R parkolók ezreivel javítja Budapest és elővárosainak közlekedését
Összesen háromezer P+R parkoló, valamint legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg a szombaton megjelent kormányhatározat értelmében. Fürjes Balázs, a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint a kormány kiemelt céljának tekinti, hogy a fővárosban jobb legyen a tömegközlekedés, kevesebb legyen a dugó és tisztább legyen a levegő.Vitézy Dávid új, rendkívüli tömegközlekedési menetrend bevezetését javasolja Budapesten a járvány idejére
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások idején kialakult utazási szokásokhoz igazodó, a dolgozók igényeit kiszolgáló új, rendkívüli tömegközlekedési menetrend azonnali bevezetését javasolja Budapesten, egy intézkedéscsomag keretében Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön tette közzé a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőjének írt levelét, amelyben egy hatpontos intézkedéscsomag bevezetését javasolja, amely szerint az új menetrendnek az egészségügyben, kiskereskedelemben, ipari üzemekben, logisztikában, rendfenntartásban, házhozszállításban, közszolgáltatások működésében dolgozók igényeihez kell igazodnia. Világjárvány idején nem lehet a polgárokkal kísérletezni. Félő, hogy a tegnapi és mai zsúfoltságok miatt jelentősen meg fog ugrani a megbetegedések száma, hisz hiába próbálnak megfelelő távolságot tartani az utasok egymástól, a ritkán közlekedő, ezért tömöttebb járműveken erre nincs lehetőségük – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Újpest volt polgármestere, aki jelenleg a BKK igazgatóságának a tagja. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Wintermantel Zsolt úgy vélekedett, Karácsony Gergely a mostani vészhelyzetben úgy viselkedik, mint egykor Demszky Gábor, aki úgy próbálta kijavítani a kátyúkat a fővárosban, hogy azt javasolta a közlekedőknek: dudáljanak, ha meglátnak egy-egy gödröt.Ajánljuk még