budapesti rendőr-főkapitányság
Emberkereskedelem miatt eljárás indult két budapesti fiatal ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult eljárás egy huszonkét éves férfi és egy tizenhét éves lány ellen, mert a gyanú szerint prostitúcióra vettek rá egy nőt és az ebből szerzett pénzt elvették tőle.A rendőrség visszautasítja a tizenhat éves ámokfutó vádaskodásait
Egy tizenhat éves ámokfutó, aki jogosítvány nélkül száguldozott a fővárosban, nemrégiben egy tévéinterjúban azt állította, hogy előállítása során "ólomkesztyűvel" verték a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében utasította vissza az alaptalan vádakat.Elfogták az erzsébetvárosi késelőket (Videó)
A budapesti rendőrök elfogták azt a két gyanúsítottat, akik január kilencedikén egy erzsébetvárosi szórakozóhely előtt megvertek és megszúrtak egy férfit. A harmadik társuk feladta magát.A BRFK korrupciós osztálya nyomoz V. Naszályi ügyében
Nyomozás indult V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere ügyében – tájékoztatott közleményében a budavári Fidesz-frakció. A nagyobbik kormánypárt ismertetője szerint Váradiné Naszályi Márta és az önkormányzat baloldali többsége még egyszer sem tudott elfogadni egy rendes, a törvényeknek megfelelő költségvetést 2019 óta, a 11 milliárdos plusz pedig, amivel az előző városvezetés átadta a kerületet, V. Naszályi saját elmondása szerint az idei év végére egyszerűen elillant. A költségvetés szabálytalanságai miatt a budavári Fidesz-frakció tett korábban feljelentést – ebben az ügyben nyomoz most a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztálya.Kiszakadt egy erkély korlátja, kizuhant és meghalt egy nő a XIII. kerületben
Kiszakadt egy erkély korlátja, emiatt kizuhant a harmadik emeletről és életét vesztette egy nő szerdán hajnalban Budapesten – közölte a rendőrség a honlapján. Az eset a főváros XIII. kerületében, egy Váci úti társasházban történt. A nő a járdára zuhant és a helyszínen életét vesztette.Halálra gázoltak egy gyalogost az I. kerületben
Halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten, az I. kerületi Attila úton ma kora reggel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu honlapon.Bárddal fenyegetőzött egy utas az 56-os villamoson
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. január 5-én érkezett bejelentés, miszerint az 56-os villamoson egy férfi bárddal fenyegetőzik – számolt be a police.hu. A rendőrségi portál szerint a Leányka utcai villamosmegállóban a rendőrök elfogták az agresszív utast, aki az eszközzel korábban megütötte a villamoskocsit is.Egy fodrász mentette ki a tulajt a Baross utcai boltból, ahol leszakadt a galéria
Mint portálunk is beszámolt róla, tegnap minden előjel nélkül leszakadt egy raktárnak használt, fenyőből ácsolt galéria egy Baross utcai boltban. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. A balesetnek azonban volt egy hőse is, aki megmentette egy ember életét – írta a Blikk.Ajánljuk még
















