budapesti rendőr-főkapitányság
Bűnügyi és idegenrendészeti akciót tartott a rendőrség Budapest belvárosában
Bűnügyi, bűnmegelőzési és idegenrendészeti akciót tartott a rendőrség a társszervek bevonásával Budapest V., VI. és VII. kerületében pénteken, több embert előállítottak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu oldalon. Az intézkedés célja a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a bűncselekmények megelőzése, valamint a közterületi garázdaságok és egyéb jogsértések elleni fellépés volt.Rózsadombi gyilkosság – Fegyelmi eljárás indult a nem intézkedő rendőrségi ügyeletes ellen
Fegyelmi eljárás indult az ellen a rendőrségi ügyeletes ellen, aki csütörtökön fogadta annak a nőnek a bejelentését, akinek a szomszédjában gyilkosság történt a II. kerületi Zöldlomb utcában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu-n.Családi tragédia a Rózsadombon – Emberölés miatt nyomoz a rendőrség
Egy budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak – írja honlapján a rendőrség.Így süllyed el a magyar táncművészet zászlóshajója, az ExperiDance
Meghamisított társasági beszámoló, rendőrségi nyomozás, biztonsági őrökkel kidobatott vezető koreográfus, név- és produkció-lenyúlás, kölcsönös vádak – ezek jellemzik az ExperiDance működését. A jelenleg Román Sándor nélkül működtetett társulat a napokban mutatta be Egerben a Román szellemi tulajdonát képező Ezeregyév című darabot, a cég ügyvezetője szerint nagy, mások szerint mérsékelt sikerrel. Vona Tibor szerint nem befolyásolja az ExperiDance jövőjét az, hogy a társaságot működtető, több millió forintot érő cégben szerzett üzletrészét öt forintért adta el a fiának, amit ő nem tart vagyonkimentésnek. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott Román Sándor is: a koreográfus szerint akkor lett hűvösebb a viszonya az ügyvezetővel, amikor elkezdte firtatni a közös cégeik gazdálkodását, és sérelmezi, hogy a hozzá köthető darabokat, egyéb szellemi termékeket Vonáék az engedélye, megkérdezése nélkül használják.Budapest rendőrfőkapitánya szerint a hatóság mindent elkövet a Sziget fesztivál biztonságáért
A rendőrség mindent megtesz azért, hogy a Sziget fesztiválra érkezők a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat – mondta Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön, a rendezvény területén tartott sajtótájékoztatón.Németországban fogták el a második Kertész utcai verekedőt
Németországban fogták el a német rendőrök azt a férfit, aki februárban egy, már korábban őrizetbe vett társával együtt több vendéget összevert a VII. kerületi szórakozóhely, a Vittula előtt. A harmincnégy éves Horváth Mihály Alfonz (balra) társa, a nála két esztendővel fiatalabb Szitai Tamás Krisztián már a történtek után néhány nappal rendőrkézre került.Nem tett vallomást a magyar nyomozóknak Dér Csaba, a szerb maffia bérgyilkosa (Videóval!)
Egy Budapesten és egy Amszterdamban elkövetett gyilkossággal gyanúsította meg a rendőrség Dér Csabát, akit csütörtökön adott át Magyarországnak Csehország. A szerb maffia feltételezett bérgyilkosa eddigi egy kihallgatásán megtagadta a vallomástételt. A nyomozóhatóság indítványt tett a férfi előzetes letartóztatására, a kényszerintézkedés elrendeléséről szombaton dönt a bíróság – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki sajtótájékoztatóján.Előkerült a rendőrök személyes adatait tartalmazó, elveszettnek hitt pendrive – Nem juthattak bizalmas adatok illetéktelenekhez
Meglett az a pendrive, amelyről egy rendőr korábban azt hitte, hogy elveszítette; az adathordozón a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nevesített állományának személyes adatai szerepelnek. Az eszközt az érintett a szolgálati autójában találta meg, és mivel a kocsit rajta kívül senki más nem használta, a vizsgálat adatai szerint érzékeny adatok sem juthattak illetéktelenekhez – tudta meg hatósági forrásból a PestiSrácok.hu.Meztelenül őrjöngött egy drogos dél-afrikai a Kálvin téren
A budapesti rendőrök előállították azt a dél-afrikai férfit, aki kedden kiugrott egy szálloda ablakból, majd mezítelenre vetkőzve sétált Budapest IX. kerületében. A bejelentés után a járőrök a huszonkét éves dél-afrikai állampolgárral szemben a Kálvin téren intézkedtek. A járőrök a zavartan viselkedő férfihez mentőt hívtak, és mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, intézkedtek a mintavételre. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.Ajánljuk még
















