budapesti rendőr-főkapitányság
Unokázós bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezetben elkövetett csalássorozatnak a vizsgálatát, amelynek érintettjei több mint negyvenhárommillió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket idős emberektől. Az eljárásban a nyomozók a csoport tagjait azonosították, akik között több esetben rokoni kapcsolat is igazolható volt, illetve a tagok között két fiatalkorú elkövető is szerepet játszott a csalásokban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának unokázós nyomozócsoportja a bűnszervezet öt tagját, Németh Csabát, Lakatos Mária Ilonát, Horváth Ernőt, Horváth Marinát és Borsódi Ferencet jelenleg is elfogatóparancs alapján körözi.Elfogta a rendőrség a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetőjét
Elfogta a rendőrség a kőbányai emberölés huszonkét éves feltételezett elkövetőjét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden, a hatóság honlapján. A nyomozók kevesebb, mint egy nap alatt jutottak K. Dániel nyomára, akit a főváros XVII. kerületében vettek őrizetbe.Csalás és pénzmosás miatt nyomoznak a kispesti önkormányzat egyik cégénél – Szorul a hurok Lackner Csaba körül
Több, mint negyvenhárommillió forintos sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség hónapok óta a kispesti önkormányzat egyik cégénél, a Közpark Nonprofit Kft.-nél történtek miatt – írta a kispest.infóra hivatkozva a hvg.hu. Előbbi portál úgy tudja, a gyanú szerint a cég egyik alkalmazottja hatvanhat darab, valótlan tartalmú számla alapján utalta el a 43,5 millió forintot a cég számlájáról, amiért maga a cég vezetője, Bán Zoltán tett feljelentést.Forgalomkorlátozások lesznek ma a Puskás Aréna környékén – mutatjuk, pontosan hol
Forgalomkorlátozásra kell számítani ma Budapesten, a Puskás Aréna környékén. A stadion megnyitójára, a Magyarország–Uruguay mérkőzésre mintegy hetvenezer szurkolót várnak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a metró és az 1-es villamos igénybevételét javasolja.Hableány-katasztrófa – A Viking Idun kapitányának felelősségét is vizsgálják
Lezárta a nyomozást a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) a május végén elsüllyedt, huszonnyolc halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset ügyében – közölte keddi sajtótájékoztatóján a hatóság. A rendőrség bejelentése szerint a Hableány nevű városnéző hajót elsüllyesztő Viking Sigyn kapitánya, a letartóztatásban lévő Jurij Csaplinszkij mellett külön eljárásban vizsgálják a testvérhajó, a Viking Idun kapitányának felelősségét is, mivel a szakértők szerint utóbbi jármű az ütközés után áthajtott a helyszínen, de nem állt meg segítséget nyújtani. A nyomozás adatai szerint Csaplinszkij nem fogyasztott alkoholt vagy más tudatmódosító szert, hanem egyszerűen nem vette észre a Hableányt, mielőtt átgázolt a kisebb hajón és elsüllyesztette azt.Elutasította a rendőrség Fekete-Győr feljelentését – Senki nem követett el bűncselekményt az újpesti művelődési ház eladásakor
Két nappal az önkormányzati választások előtt újabb reménysugarát veszítette el az újpesti ellenzék, mivel a rendőrség szerint még a kampány finisében sem bűncselekmény az Ady Endre Művelődési Központ amúgy szabályos eladásának története, sőt, még akkor sem, ha maga Fekete-Győr András tett ezért feljelentést. Mivel az ügy ezzel elveszítette ügy jellegét, a IV. kerületi szivárványkoalíciónak újabb meséket kell kitalálnia; ezek közül bizonyára találkozhatunk majd a kilóra megvett rendőrséggel, és a hasonló blődségekkel, ha már a Minden Idők Legnagyobb Kerületi Ingatlanbotrányának gondosan felépített mondája ilyen csúfos véget ért. Pedig a gigamutyi alapját jelentő összeget maga Varju László mondta be séróból, aztán már megint az következett, amire azon az oldalon csak ritkán számítanak: szembejött a valóság.Karácsony ellen fordultak a szellempatkányai – Megszüntette a nyomozást a rendőrség
Megszüntette a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Karácsony Gergely, a fővárosi patkányirtás közbeszerzésének kapcsán tett be/feljelentésének ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ezzel újabb, aduásznak, sőt, A.D.U.Á.S.Z.N.A.K. tekintett történet mehet a levesbe így, az önkormányzati kampány finisében, jó hír lehet azonban, hogy a főpolgármesterségre pályázó zuglói polgi mobilerdeje talán még nem hervadt el, már amennyiben szakszerűen locsolta és ápolta Budapest Új Tüdejét.Megszüntette a nyomozást a rendőrség Pikó András kampánycsapata ellen
Megszüntette a nyomozást a rendőrség a Pikó András józsefvárosi közös ellenzéki polgármester-jelölt kampánycsapata ellen – írta a hvg.hu. A hatóság a portál kérdésére azt válaszolta, hogy ügydöntő határozatot hoztak, annak tartalmát azonban addig nem kommunikálják, amíg azt nem kézbesítették a címzettnek. A Magyar Nemzet ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság úgy szüntette meg a nyomozást, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a történtek miatt indított vizsgálata még nem ért véget. A VIII. kerületi választási iroda jelezte, hogy a határozat nem jogerős, ezért kérvényezik a rendőrségi vizsgálat folytatásának elrendelését, mivel megítélésük szerint a hatóság számos körülményt nem vizsgált kellő körültekintéssel, vagy figyelmen kívül hagyott.Házkutatást tartott a rendőrség Pikó András kampányközpontjában
Házkutatást kezdett a rendőrség szerdán kora este Pikó András közös ellenzéki jelölt kampánystábjánál – értesült a 24.hu. A portál beszámolója szerint négy-öt rendőr érkezett délután a helyszínre, de egyelőre nem tudni, hogy előállítanak vagy lefoglalnak-e bármit. Pikó Andrást, aki egyelőre nincs a helyszínen, a 24.hu kereste, de nem érték el, viszont a házkutatás tényét mások megerősítették. Pikó kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza a helyszínen van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a PestiSrácok.hu-nak egyértelművé tette, hogy házkutatásba kezdtek a kampányközpontban; az intézkedés jelenleg is tart.Ajánljuk még
















