Pesti Srácok

Csalás és pénzmosás miatt nyomoznak a kispesti önkormányzat egyik cégénél – Szorul a hurok Lackner Csaba körül

null

Több, mint negyvenhárommillió forintos sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség hónapok óta a kispesti önkormányzat egyik cégénél, a Közpark Nonprofit Kft.-nél történtek miatt – írta a kispest.infóra hivatkozva a hvg.hu. Előbbi portál úgy tudja, a gyanú szerint a cég egyik alkalmazottja hatvanhat darab, valótlan tartalmú számla alapján utalta el a 43,5 millió forintot a cég számlájáról, amiért maga a cég vezetője, Bán Zoltán tett feljelentést.

A Közpark felügyelőbizottságának elnöke a korrupció- és kábítószerezés gyanújába került Lackner Csaba; az eset a Magyar Nemzetben nyilvánosságra hozott hangfelvételeken is szóba került. A Lacknernek tulajdonított mondatokban az hangzik el, hogy felvettek egy nemzetközi szélhámost az önkormányzathoz, aki negyvenhárommilliót lopott el a kerület pénzéből.

– hangzott el a felvételen. A történet így folytatódott:

PestiSracok facebook image

A hvg.hu megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, a Közpark Kft. által tett feljelentés ügyében a nyomozás folyamatban van; a nyomozók egy embert csalás, egyet pedig pénzmosás miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Forrás, fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.