büntetés
Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak
Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.Kapaszkodjanak meg, a baloldal Magyarországért kampányol! Csak éppen nem értünk, hanem ellenünk
Számtalan súlyos választási vereség után sem jött rá a baloldal, hogy a győzelemhez (még) nem Brüsszelben kell szavazatokat szereznie. Vagyis talán érdemesebb lenne a magyar emberek érdekeit képviselni az eurokraták ambíciói helyett. Ezzel szemben ismét brüsszeli kampányba kezdtek, ami persze rögtön beindította a Bizottság fantáziáját is. A téma természetesen még mindig a pedofilellenes törvény.Bagatellizálja a pedofíliát a balliberális sajtó
Látványos pedofilmosdatásba kezdett a divany.hu nevű balliberális bulvároldal, amely friss írásában a gyermekpornográfia megszállottjait egy kutatási eredményre hivatkozva mentegeti. A kutatás szerint ugyanis különbséget kell tenni a huszonöt és a hatvanöt éves pedofilok között; utóbbiakat, amennyiben büntetlen előéletűek, a cikk tanúsága szerint nem kellene börtönbe küldeni.Ötszázmilliós bírsággal sújtotta a Google-t a francia versenyhatóság
A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta. A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát. Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.Politikai Hobbista – Ki kell tiltani Soros ügynökeit a hazai sportlétesítményekből! (Videó!)
A Pesti TV Politikai Hobbista nevű műsorának hétfő esti adásában az erőszakosan terjesztett LMBTQ- propaganda mellett az UEFA vérlázítóan elfogult döntéseit is kielemezték. A műsor résztvevői megállapították, hogy a Puskás Stadion három meccses bezárása Soros György számlájára írható, akinek ügynökeit fel kell ismerni és ki kell tiltani minden magyarországi sportlétesítményből, hiszen mérhetetlenül nagy károkat okoztak hazánknak.Szijjártó: az úgynevezett bizonyítékok még szánalmasabbá teszik az UEFA döntését
Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.Ezzel indokolja Magyarország büntetését az UEFA
Amint arról korábban részletesen beszámoltunk, az UEFA három zárt kapus meccsel büntette Magyarországot. Az indoklás szerint a magyar szurkolók "diszkriminatív" megnyilvánulásai miatt került sor az ítéletre. Az Európai Labdarúgó Szövetség most részleteiben is közölte hazánk "égbekiáltó bűneit".Puha volt az UEFA: fizethetnek az angolok, de a Wembley nyitva marad
Az Angol Labdarúgó Szövetséget 30 ezer euróra (11 millió forint) büntette az európai szövetség (UEFA) a szerdai angol–dán Európa-bajnoki elődöntőn történtek miatt.Semmibe veszi a bíróság jogerős ítéletét az ellenzék leggerincesebb miniszterelnök- jelöltje? Még mindig nem fizetett jóvátételt jogsértéséért Karácsony Gergely
Arról már korábban beszámoltunk, hogy nagyot koppant Karácsony Gergely, hiszen pert veszített Tiborcz Istvánnal szemben. A bíróság szerint ugyanis a főpolgármester jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a „Tiborcz-adó” kifejezést használta. Akkor a bíróság jogerős, másodfokú ítéletében nyilvános helyreigazításra kötelezte Gál J. Zoltánt Karácsony Gergelyt, valamint 500 ezer forint megfizetését is előírták a főpolgármesternek. Erre 15 napja lett volna Karácsonynak, ő azonban felelős, szabálykövető vezetőként nem tett eleget ennek, helyette a Kúriánál hüppögte el bánatát a gonosz magyar bíróságról. Csakhogy főszabály szerint ez nem mentesíti a főpolgármestert a büntetés megfizetése alól, így igen erősen valószínű, hogy a rendkívül gerinces miniszterelnök jelölt-jelölt mulasztást követett el, amelynek súlyos jogi következményei lehetnek.Ajánljuk még

















