buszbeszerzés
Kósa Lajos a Pesti Riporterben: Márki-Zay Péter a politika Besenyő Pista bácsija (Videó!)
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere és a régió jelenlegi országgyűlési képviselője volt a Pesti Riporter hétfői vendége, ahol a hajdúsági város sikereiről és a környezetvédelemről beszélt. A politikus álláspontja szerint a klímavédelemről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is érte. Ebben élen jár Debrecen, amely egyébként sem öreg buszparkját ismét megfiatalította, ráadásul helyben tervezett és gyártott járművekkel. Annak kapcsán, hogy mindezt és sok más fejlesztést minek köszönhet az ország második legnagyobb városa, Kósa kifejtette: egyszerű a válasz, jó döntéseket kell hozni. Az ellenzékről is elmondta a véleményét a nagyobbik kormánypárt alelnöke, megjegyezve: Márki-Zay Péterről mindig Besenyő Pista bácsi jut eszébe, amit pedig legutóbb az egészségügy magánosításáról mondott MZP, az óriási butaság. Nyílt levelet írt a Fidesz Karácsony Gergelynek a BKV buszbérlésével kapcsolatban
Nyílt levélben kérdezi a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármestert a BKV buszbérléséről. Láng Zsolt a Facebookon szerdán megosztott levelében az áll, hogy nem kapott választ a korábban megfogalmazott kérdéseire. Azóta kiderült, hogy a BKV döntéshozóinak már tavasszal feltűnt, hogy a Leisztinger Tamáshoz köthető CR-Facilites Zrt. vállalatbiztonsági kockázatot jelent, mivel a cég a közbeszerzés kiírásakor nem létezett, tulajdonosi háttere offshore, referenciái és alkalmazottjai nincsenek, nyilvános elérhetősége egy gmail levelezési cím – sorolta a politikus, hozzátéve, hogy tudni szeretné, ki döntött úgy, hogy ez cég nyerjen, ki ezért a felelős. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.