buszbeszerzés
Offshore-gyanús cég nyerhetett a BKV pályázatán
A Budapesti Közlekedési Zrt. még a járvány első hulláma alatt írta ki és bonyolította le a használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást; az eredményhirdetésre nemrégiben került sor. A nyertes kiléte azért is meglepő, mert a kérdéses cég a tender kiírásakor még nem is létezett.Hatvan új busz az agglomerációnak – Rendszerszintű szemléletváltás a közösségi közlekedésben (PS-GALÉRIA)
A közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten kíván fejleszteni – hangzott el a budapesti agglomerációban szolgálatba álló hatvan új, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszok ünnepélyes átadásán. A sajtótájékoztatón többek között szóba került, hogy a tarifaközösség bevezetésére szolgáló javaslat jövő év nyarára készülhet el, a hetekben indul meg a tenderkiírás a hév-ek cseréjére, ugyanakkor folyamatosan zajlanak a további járműbeszerzések.Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása
Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner típusú autóbusz, amelyek vásárlásáról még februárban kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel – közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel csütörtökön.Vérciki: Karácsonyék elhallgatták, hogy a kormány hárommilliárdot ad buszbeszerzésre
Biztosítja a magyar kormány a fővárosi buszbeszerzésekre ígért támogatást – minderről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár írt a Twitteren. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a 3,2 milliárdos támogatásról a Városháza nem adott ki tájékoztatást.Fürjes Balázs: Egy teljesen ismeretlen helyzet előtt állunk
Fürjes Balázs az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy hosszú hónapokra kell felkészülni. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár javaslata szerint a közparkok látogathatóságát biztonságossá kell tenni; ebben lehet segítség a Sziget fesztivál tapasztalatainak felhasználása.Új autóbuszok állnak forgalomba Kecskeméten
Megérkeztek a helyi közösségi közlekedést biztosító holding új, negyvenöt darabos flottájának első autóbuszai Kecskemétre csütörtökön – tájékoztatta az Inter Tan-Ker Zrt. csütörtökön az MTI-t.Környezetkímélő buszok beszerzésére vesz fel hitelt a Volán az Európai Beruházási Banktól
Az Európai Beruházási Bank 47 millió euró összegű (mintegy 15,5 milliárd forint) hitelmegállapodást írt alá a Volán Buszpark Kft.-vel a regionális és városi járatokhoz szükséges biztonságosabb, kényelmesebb és környezetbarátabb buszok beszerzésére – közölte az Európai Bizottság pénteken.Ajánljuk még