calais
Napi abszurd: a francia határőrség helyett a Decathlon próbálja megállítani a La Manche-csatornán kajakozó migránsokat
Míg más országokban a határőrség feladata lenne feltartóztatni az illegális bevándorlókat, Franciaország hírhedten "szakértő" hivatalos szerveinek ez nem igazán sikerült. Ezért az egyik legnagyobb sportszerforgalmazónak kellett közbelépnie. Az MTI beszámolója szerint a Decathlon sportnagykereskedés kedden leállította a kajakok és kenuk eladását calais-i és Grande-Synthe-i üzleteiben, tekintettel arra, hogy az észak-franciaországi térségekből Nagy-Britanniába induló migránsok azokat a La Manche-csatornán való átkeléshez használhatják. Pedig árat is emelhettek volna! Micsoda társadalmi felelősségvállalás!Megsérült és elpusztult egy hatalmas nőstény bálna a calais-i kikötőben
Egy tizenkilenc méteres és tizenöt tonnás bálna rekedt és pusztult el a calais-i kikötőben vasárnap. A közönséges barázdásbálna még élve úszott be a kikötőbe, de túl közel került a sziklákhoz és megsérült. A helyi állatvédők megpróbáltak segíteni rajta, de az óriási tengeri emlős egy órán belül elpusztult.Calais polgármestere ellenzi, hogy szükségszállás épüljön a migránsoknak a térségben
A franciaországi Calais kikötőjének térségében 292 migránst tartóztattak fel kedden, akik kis csónakokkal akartak átkelni Nagy-Britanniába. A kimentett embereket Calais, illetve Dunkerque kikötőibe vitték. A helyi hatóságok szerdai közlése szerint a műveletben a francia haditengerészet, partiőrség, vám- és pénzügyőrség számos hajója vett részt, illetve haditengerészeti helikoptereket is bevetettek.Vízbe ugrással zsarolják a hatóságokat a La Manche csatornán átkelő illegális bevándorlók
Az illegális bevándorlók mindent megtesznek, hogy a hatóságok ne állítsák meg őket a La Manche csatornán való átkelésük során. A legutóbbi eseteknél például azzal fenyegetőztek, amikor a hatóságok megközelítették őket, hogy saját magukat, de akár a kisgyerekeket is bedobják a vízbe megfulladni, ha nem engedik őket tovább az őrök – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.Sorra tiltják ki a jobboldali aktivistákat Nagy-Britanniából
Kitiltották az Egyesült Királyságból Lauren Southernt. A kanadai jobboldali aktivistát a migránsoktól hemzsegő Calais-ban vették őrizetbe, amíg ki nem tiltották a szigetországból. Közel sem a véletlen műve, hogy az incidens közvetlenül azután történt, hogy két másik jobboldali szónokot, Martin Sellert és Britanny Pettibone-t is kitoloncolták az országból, mert előadást akartak tartani a Hyde Parkban, amelyet a hatóságok már előre rasszistának és feszültségkeltőnek ítéltek. Időközben az is kiderült, Lauren Southern korábban Lutonban egy olyan szociális kísérletet végzett, melynek keretein belül Allahot melegnek és leszbikusnak nevezte, és figyelte az emberek reakcióit. Állítólag ez verte ki a biztosítékot a hatóságoknál.Ismét verekedés majd lövöldözés tört ki migránsok közt Calais-nál
Afgán és eritreai migránsok közötti, egymást követő összetűzésekben tizenheten megsérültek csütörtökön az észak-franciaországi Calais környékén, több helyszínen. Négy ember súlyos lövési sérülésekkel került kórházba, életveszélyes állapotban vannak - közölték rendőrségi források. Egyelőre senkit nem állítottak elő a hatóságok.Macron a Calais-i költségeket felszámolná Nagy-Britanniának
A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az észak-franciaországi Calais-ben tartózkodó és onnan Nagy-Britanniába átjutni próbáló illegális bevándorlókkal kapcsolatos költségek fedezéséhez - mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban. Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön találkozik Theresa May brit miniszterelnökkel a Londontól délre található Sandhurstben.Lövöldözés Calais-nál - Öt migráns megsebesült
Öt migráns sebesült meg szombaton az észak-franciaországi kikötővárosban, Calais-ban, amikor lövöldözés tört ki. A francia hatóságok 2016. október 24-én számolták fel a dzsungel néven ismertté sátortábort. Időközben azonban ismét mintegy 700 illegális bevándorló tartózkodik az angol partokkal szemben található, észak-franciaországi kikötőváros környékén.Ajánljuk még