cbs
Antony Blinken: az Egyesült Államok világossá tette, hogy a háború idején nem válhat taggá Ukrajna
A NATO-csúcs erős jelzést ad majd Ukrajna számára, hogy jelentős előrehaladást ért el a tagság felé vezető úton, ugyanakkor mind a katonaságát, mind demokráciáját illetően további reformokra szorul – jelentette ki kedden az amerikai külügyminiszter az amerikai médiumoknak adott interjúkban.Trump még az adás előtt nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele
Donald Trump amerikai elnök még adásba kerülés előtt nyilvánosságra hozott egy tévéinterjút, azt állítva, hogy a riporter nem volt korrekt vele.Belehúzott az amerikai balliberális sajtó: botrányt csinált a CBS tudósítója Trump koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatóján
Az Operatív törzs még médiamunkások jelenlétében tartott sajtótájékoztatóin komoly nézői megütközést okozott mennyi és milyen alattomos- és annál feleslegesebb- kérdéssel bombázza a balliberális törzs a szóvivőket és az országos tiszti főorvost. A világszinten eddig egyedülálló politikai hangulatkeltést most a CNN tudósítója überelte.Donald Trump szerint az általa bírált négy képviselőnőnek bocsánatot kell kérnie Amerikától
Az amerikai elnök szerint bocsánatot kell kérnie az Egyesült Államoktól és Izraeltől annak a négy demokrata képviselőnőnek, akit ő az elmúlt napokban többször bírált, mert kifogásolták kormánya és Izrael politikáját.Szexuális zaklatás miatt menesztették a CBS elnök-vezérigazgatóját
Szexuális zaklatások vádja miatt menesztették a CBS televízió elnök-vezérigazgatóját, Leslie Moonves-t – közölte vasárnap este a CBS. A bejelentés néhány órával azután történt meg, hogy Moonves ellen hat nő tett panaszt, ezzel tizenkettőre emelkedett a férfit szexuális zaklatással vádoló nők száma. Az érintettek valamennyien a The New Yorker című magazinnak mondták el részletesen mindazt, ami velük történt.Soros elhallgatott előélete: előbb a zsidóvagyon, aztán bárkié (videóval!)
Miután a kormányzati kommunikációban jó ideje Soros György titokzatos figurája számít főgonosznak, a milliárdos tőzsdespekuláns nemrég előbújt, hogy megmutassa magát, tényleg ő az. Alighanem „nehéztüzérségi” ellencsapásnak szánta a saját megszólalását, a kormány viszont csak megköszönheti neki a Soros-tervvel kapcsolatos kampány illusztrálását. A főszereplő aztán annyira belejött a zárótűznek szánt magamutogatásba, hogy péntekre virradóan egyszerre három új videóvallepett meg minket. Ezek egyikén a budapesti gyerekkoráról mesélt, amelyből azonban úgy maradtak ki bizonyos kellemetlen részletek a zsidó vagyonok 1944-es konfiskálásával kapcsolatban, mint anno Horn Gyula önéletrajzi könyvéből néhány, pufajkával letakart cölöp.Kirúgták a CBS alelnökét, miután leírta, hogy nem tud együttérezni a Las Vegas-i áldozatokkal
Azonnali hatállyal elbocsátották helyi idő szerint hétfőn Hayley Geftman-Goldot, a CBS televízió alelnökét, mert a közösségi médiában azt írta: nem tud együttérezni a Las Vegas-i tömegmészárlás áldozataival, mert a country zene kedvelői többnyire fegyverrel hadonászó republikánusok.Szikszai Péter szerint a nyilvánosság súlyos korlátozása, hogy a CBS letiltotta Soros brutális önvallomását
Szikszai Pétert, az Echo TV szakmai igazgatóját kérdeztük arról, mit gondol az amerikai CBS tévétársaság húzásáról, amely előbb csillagászati jogdíjat kért érte, majd végül megtiltotta az Echo TV számára Soros György 1998-as, sokak szerint gyomorforgató önvallomásának sugárzását.Rejteget a CBS egy Soros Györggyel készült interjút
A CBS amerikai tévétársaság meggondolta magát, és nem adja el az Echo TV-nek egy Soros Györggyel készült interjú sugárzási jogát - írja a Magyar Idők. A lap cikke szerint a szóban forgó, húsz éve felvett beszélgetésből kiderült, hogy Soros – ügyvéd édesapja közbenjárásával – 1944-ben kereszténységet igazoló hamis iratokkal egy zsidók vagyonát elkobzó cégnél tevékenykedett.Ajánljuk még