cenzúra
Apáti Bence mégis létezik! – Politikai Pankráció
Olyan rég volt téma, de mivel szerencsére közelednek a választások, a közösségi médiában megint feljebb csavarták a cenzúrát. Illetve nemcsak a cenzúrát, hanem az összes létező és nem létező eszközt és közösségi szabályzatot bevetik a haladárok, hogy politikai ellenfeleiket kiradírozzák a virtuális létezésből. Apáti Bencének pl. tényleg a létezését vonták kétségbe, állítólag csak egy imposztor, és majd egy hétig kellett bizonygatnia, hogy tényleg létezik. Tudjuk persze, ez csak a kezdet, ezért az érintettel, Apáti Bencével felültünk a nosztalgiavonatra Balogh Gábor kalauzkodása mellett. Újra lecsap a YouTube erkölcsrendészete: öt év munkáját dobták kukába magyarázat és figyelmeztetés nélkül
Megvizsgáltuk a tartalmadat, és megállapítottuk, hogy az súlyosan vagy ismétlődően megsértette a következőt: gyűlöletkeltésre vonatkozó irányelv – írja a YouTube videómegosztó szombaton reggel küldött e-mailjében, hozzátéve, hogy emiatt az öt éve zavartalanul működő csatornámat eltávolították. Érdekes módon ez rögvest azután történt, hogy egy kommentelőnek válaszoltam a sértegetéseire, aki feltehetően bosszúból jelentette az oldalt. A magyarázat, hogy melyik videóban voltam/voltunk gyűlöletkeltők, természetesen most sem derült ki, ahogyan a figyelmeztetés is elmaradt. Az esélytelenek nyugalmával fellebeztem a döntés ellen, de miután a számos alkalommal letiltott PestiSrácok.hu újságírója vagyok, nem sok reményt látok arra, hogy valaha is visszakapom a csatornám. Úgyhogy irány a Rumble. Elemzés a brutális cenzúráról: jogszerűen törölte-e a Facebook a Pestisrácok.hu oldalát?
Ismét fellobbant a vita a magyar nyilvánosságban arról, vajon jogában áll-e a Facebooknak, hogy felhasználói fiókokat töröljön a saját felületéről. A kérdés felvetése most különösen is indokolt, mivel a legnagyobb közösségi médiaplatform egy sajtótermék, a pestisracok.hu fiókját függesztette fel a közösségi szabályok megsértése miatt, ami mégiscsak minősített esete a társadalmi kommunikáció befolyásolásának. Másrészt az is növeli az ügy jelentőségét, hogy ez az első nagy nyilvánosságot érdemlő szolgáltatói beavatkozás azt követően, hogy alkalmazandóvá vált az online platformok tevékenységét, többek között moderálási gyakorlatát szabályozó európai uniós rendelet (rövidített nevén: DSA), írja a ludovika.hu. A portál részletesen elemzésben foglalkozott azzal, hogy jogos volt-e törölni a Pesti Srácok Facebook-oldalát. Különvélemény – Gyűlöletbeszédnek minősíti a TikTok, ha védelmedbe veszed Magyarországot
Sokáig a TikTok számított a legkevésbé cenzúrázott közösségi média platformnak, ami részben továbbra is helytálló. Részben! Hiszen a platform szabad utat ad öngyilkos kihívásoknak, más népek eltörlésére irányuló bátorításnak, egymásnak való alpári üzengetéseknek, de kiállni Magyarország mellett, ha mások szidalmazzák, na, azt nem lehet. Az már gyűlöletbeszéd. Legalábbis a TikTok szerint. Hogy mi mit gondolunk a témáról, azt pedig megtudhatod, ha megnézed a Különvélemény legújabb epizódját. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.