Pesti Srácok

Ez a demokrácia: cenzúrázta az UEFA Rossi nyilatkozatát, mert bírálta a holland bíró teljesítményét

null

A szerda esti német–magyar mérkőzés után is beszédtémát szolgáltat a holland játékvezető, Danny Makkelie több vitatható ítélete, az európai szövetség azonban mindezekről tudomást sem vesz. Mi több, az UEFA cenzúrázta Marco Rossi bíráló szavait.

Az első német gólt egy mérkőzést befolyásoló hiba előzte meg, ugyanis a holland játékvezető, Danny Makkelie még csak nem is ellenőrizte a VAR döntését, miután Ilkay Gündoğan ellökte Willi Orbánt, és az ezt követő kavarodás után született a házigazda vezető találata. A meccs végén a mieinknél elmaradt egy büntető Emre Can kezezése miatt – emlékeztetett cikkében az Origo. Mindeközben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján semmit sem írnak a vitás esetről, ami az onnan tájékozódók számára tehát olyan, mintha meg sem történt volna.

Az UEFA így foglalta össze a végeredményt nagyban befolyásoló ítéletet: úgy tűnt, Orbán kezeli a helyzetet, de aztán elesett, Németország pedig átvette a vezetést, miután Gündoğan visszajátszotta a labdát Musialának, aki közelről betalált, és ezzel ő az első játékos, aki már két gólt szerzett az Eb-n.

Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Marco Rossi szövetségi kapitány is dühös volt a mérkőzés után, az olasz szakember pedig Németország szabálytalan góljáról elmondta őszintén a véleményét. Szerinte, ahogy a németek nyertek, az tisztességtelen volt. Érdekes módon az UEFA oldalán kiszedték Rossi nyilatkozatából azt a részt, ahol a játékvezető ténykedéséről beszélt.

PestiSracok facebook image

– olvasható Rossi nyilatkozata az uefa.com-on. Pedig pontosan tudjuk: Rossi ennél sokkal többet mondott. Bővebben ITT.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.