citizengo
Záporoznak az aláírások a genderszakok megszüntetéséért
Óriási lendületet vett a CitizenGO aláírásgyűjtése, amellyel támogatja a szervezet a genderszakok megszűnését. Mindössze két nap leforgása alatt több, mint tízezren fejezték ki egyetértésüket.Tavaly még a magyar civil törvényt ekézték a kanadai liberálisok – ma már ők is ilyet akarnak
Civil törvény készül Kanadában, méghozzá liberális kezdeményezésre – adta hírül nemrégiben a külföldi sajtó. A liberálisok meglepő módon amiatt aggódnak, hogy külföldről finanszírozott szervezetek beavatkozhatnak Kanada demokratikus folyamataiba, és befolyásolhatják akár a választásokat is. Javaslatuk szerint fel kell deríteni a kormányzatot befolyásoló szervezetek hátterét is, hogy honnan irányítják azokat, és hogyan használják fel a kanadaikról gyűjtött adataikat és információikat. Ha az elképzelés bárkit is kísértetiesen emlékeztetne például a magyar civil törvényre, jobb, ha eszébe vési, az ilyen jellegű szabályozás a kanadai demokráciát csak erősítheti, a magyart viszont gyengíti!Zaymus Eszter: Az LMBT közösséget is megosztja, amit a gyerekekkel művel a genderlobbi
Az LMBT közösség egy részét is megosztja, hogy gyermekeket hormonkezeléssel, műtéti beavatkozásokkal fosztanak meg nemi jegyeiktől a gender-ideológia jegyében - derült ki egy leszbikus szervezet vezetőjének előadásából a Gender&Sex elnevezésű madridi konferencián. Zaymus Eszter, a rendező CitizenGO szervezet magyarországi aktivistája elmondta, egy másik egykori transzszexuális férfi arról számolt be, lelki problémák megoldása helyett az orvostársadalom jelentős része azonnal hormonkezelést, nemváltoztató műtétet javasol, holott a tapasztalatok szerint sokan nem boldogok új testükben sem, öngyilkosok lesznek. Zaymus Eszter hangúlyozta, az előadásokból kiderült, a legnagyobb veszélyben a gyermekek vannak, akiknek gyakran szüleiket is törvény korlátozza, hogy megóvják őket a gender-propaganda nyomulásától. Hozzátette, korunkban a gender ideológia a szabadság nevében pusztítja el a szabadságot.Abortuszellenes szobrot vesznek a vallásgyalázó feministák pénzéből
Összesen hatszázezer forintba fájt a feminista aktivistáknak, hogy nem érezték a határt, mit jelent a szabad véleménynyilvánítás, és mit jelent egy vallási közösséget a méltóságában megalázni. A bíróság az „abortusztablettás áldoztatás” ügyében hozott másodfokú ítéletében kimondta, a szólásszabadság gyakorlása felelősséggel jár, azaz szabadon lehet társadalmi kérdésekre – mint az abortusz - felhívni a figyelmet, az eszközöket azonban meg kell válogatni. Emlékezetes, az elsőfokú bíróság ítéletében még azt is kétségbevonta, hogy egy „egyszerű” katolikus érti –e, mi történik a szentáldozás alkalmával. Igaz, az első fokon eljáró bíróság még művészi megnyilvánulást látott a performanszban.Franco-t idézi a gender-elnyomás Spanyolországban
A spanyol iskolákba óvatosan szivárogtatják a gender-ideológiát, miközben megfélemlítik a tiltakozókat – mondta Ignacio Arsuaga. A HazteOir, és a Citizengo keresztény civil szervezet alapítója a Családok XI. Világkongresszusán Budapesten elhangzott előadásában arról is beszélt, a gender-lobbinak köszönhetően tiltakozó kampányuk buszának fokozatosan tiltották be a feliratait, míg végül tragikomikus módon már csak a busz színét engedélyezték.Már kalapáccsal küzdenek a gender-aktivisták a szólásszabadság ellen
Nehezen viselik a családbarát kampányt az USA toleráns és békepárti gender-aktivistái, hiszen pár óra alatt kalapácsokkal és baseball-ütővel intéztek támadást egy kampánybusz ellen. A Spanyolországban, egy transzneműséget népszerűsítő plakátkampány nyomán elindult botrányban egyre világosabbak az erőviszonyok a gender-lobbi, és a véleményük ellen felszólalók között.A gender-ideológia nem tűri a szólás szabadságát
Már régen nem a gender-ideológiáról, hanem a szabad véleménynyilvánításról szól az az ideológiai háború Spanyolországban, amelyben egyelőre nyerésre áll a kormány, a sajtó és a rendőrség támogatását is élvező kicsi, de annál erőszakosabb szivárványos közösség. Úgy tűnik, számukra megengedhető a velük szembehelyezkedők tojással dobálása, festékkel leöntése, de még a rendőrök vegzálása is. A gender-ideológia ellen fellépő civil szervezet ugyanakkor újabb frontot nyitott az USA-ban, ahol jelenleg az ENSZ nőjogi konferenciája zajlik. Vajon Amerikában milyen fogadtatás vár rájuk?Megbénította és megfenyegette a fütyis kislány ellen tiltakozó civileket az Anonymus
Eddig elképzelhetetlen módon az Anonymus hekkerei, akik sikerrel szálltak szembe az Iszlám Állammal, újabban az LMBTQ-lobbit támogatva fenyegetnek meg civil szervezeteket. Arról korábban írtunk, spanyol városokat árasztottak el meztelen fütyis kislányt és puncis kisfiút ábrázoló plakátokkal LMBTQ-aktivisták. A keresztény civilek tiltakozására ugyanakkor a spanyol baloldal azonnal gyűlöletbeszédet kiáltott, és kitiltatta a tiltakozókat. Azóta a civilek üldöztetésébe az Anonymus is beszállt, amikor honlapjuk működését lehetetlenítették el. Kiderült az is, a szégyen buszának története Clintonék ajtaján is bekopogtatott.A bíróság szerint a feministák nyugodtan gyalázhatják a katolikus vallást
A korábban abortusztablettával áldoztató, papnak öltözött feministának és társainak érvelését fogadta el első fokon a bíróság, amely szerint nem történt vallásgyalázás a lengyel abortusztörvény elleni tiltakozásuk alkalmával. A katolikus vallású felperesek szerint a bírósági döntésnek olyan olvasata van, miszerint a vallásgyalázásról maguk a hívek tehetnek, továbbá felháborítónak tartják, hogy a bíróság döntésében szubjektív alapon kölönbséget tett a hívők között vallási ismereteik alapján, ráadásul tévesen. Megjegyezték, úgy tűnik az nemcsak a feminista civilek, de a bíróság számára is mellékes tény, hogy a lengyel katolikus egyháznak semmi köze az abortuszellenes törvénytervezethez, azt egy életvédő alapítvány kezdeményezte.Ajánljuk még

















