citizengo
Orbán Viktor több órán keresztül egyeztetett a belügyminiszterrel a genderideológiával szembeni védelemről
Oktatási kérdésekről, elsősorban a gyerekek genderideológiával szembeni védelméről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken több órán keresztül Pintér Sándor belügyminiszterrel és a kormány több tagjával illetve államtitkárával a Karmelita kolostorban –közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Közben a CitizenGO petíciót is indított, melyben a beleegyezési korhatár szabályainak szigorítását kérik.Petíciót indított a CitizenGO a kereszt védelmében
Eltávolíttatta a keresztet a német zöldpárti külügyminiszter a G7-csúcstalálkozó előtt, nehogy zavaró legyen annak látványa valamely résztvevő számára. Annalena Baerbock a münsteri városháza XVI. századi feszületéről gondolta úgy, talán mégiscsak bölcsebb azt elvinni a helyéről, amíg a külügyi tanács ülésezik, a döntés viszont nemcsak a németországi keresztények körében váltott ki ellenállást, hanem Európa-szerte megdöbbentette a jóérzésű embereket.Transzgendereket sértő bejegyzése miatt tartóztatták le a CitizenGO angliai igazgatóját
Gyermekei előtt tartóztatták le és szállították el otthonából angliai igazgatónkat és kedves barátunkat, Caroline Farrow-t bizonyítékok nélkül, teljesen ártatlanul! A vád transzgender személyeket megsértő internetes bejegyzések közzététele – számolt be a magyarországi CitizenGO a közösségi oldalán. Az incidenst egy transzgender aktivista pezsgővel ünnepelte.Ha esetleg mégis van genderlobbi, akkor növekszik az elutasítottsága
Már csaknem százezren aláírták a CitizenGO petícióját a Netflix legújabb, gyerekekre célzott LGBTQ-agymosása ellen. A számos bejelentés hatására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is vizsgálni kezdte a rajzfilmet, miközben a progresszív média természetesen lelkesen bagatellizálja a gyerekek homoszexualizálását és gúnyolja az ezzel szembeni kiállást.Az Egészségügyi Világszervezet sutba vágja a biológiát a genderlobbi kedvéért
Azt már tudjuk, hogy a haladó világ számára a genderlobbi mindenekelőtti, még akkor is előtérbe helyezik a világ vezetői, mikor fontos tisztviselőket jelölnek ki, hiszen mit számít a szakértelem, ha valaki éppen genderképlékeny kutyafetisiszta draqueen, az sokkal fontosabb! Azonban a lobbi befolyása egyre szomorúbb következményekkel jár, legutóbb a WHO jelentette ki, hogy "a biológiai nem pedig nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre". A CitizenGo tiltakozó petíciót indított a döntés ellen, hiszen ha az Egészségügyi Világszervezet számára is fontosabb a jóemberkedés, mint a biológia, az rendkívül súlyos következményekkel járhat.Leszbikus csókjelenettel érzékenyítik a gyerekeket
A Disney vezetőinek bejelentése (miszerint karaktereik 50 százaléka LMBTQ-figura lesz) és az újonnan megjelent Lightyear című filmjükben szereplő leszbikus csókjelenet megerősítette azt, amit már régóta tudunk: a Disney áldozatául esett az erőszakos LMBTQ-propagandának. Már nem a gyermekek szórakoztatása, hanem az átnevelésük az elsődleges céljuk - olvasható a CitizenGO petíciójában.Döntött az Európai Parlament: az unió Alapjogi Chartájába foglalhatják az abortuszhoz való jogot
324 igen, 115 nem szavazattal és 38 tartózkodás mellett az Európai Parlament csütörtökön elfogadta azt az állásfoglalást, amely belefoglalná az abortuszhoz való jogot az Európai Unió Alapjogi Chartájába és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába. Az abortuszhoz való jogról a nyilatkozat időkorlát nélkül beszél, tehát egészen a kilencedik hónap végéig lehetővé tenné azt. A javaslatot a magyar képviselők közül a Fidesz politikusai nem szavazták meg, a momentumos Donáth Anna és a mellesleg szülész-nőgyógyász orvos végzettségű Cseh Katalin gond nélkül.Valódi civil szervezetek szólaltak fel az ELTE érzékenyítő kurzusa ellen
Már több mint tizennyolcezren írták alá a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO közös petícióját, amelyben a két konzervatív érdekvédelmi szervezet arra kéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetőit, hogy ne indítsák újra a pedagógusokat LMBTQ- és genderideológiára érzékenyítő kurzust az intézmény Tanító- és Óvóképző Karán. A Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig címen futó képzésnek ugyanis semmi keresnivalója nincs egy állami egyetemen – idézte a petíció szövegét a Magyar Nemzet.Petíciót indított Wittner Mária és '56-os szabadságharcos társai a PestiSrácok.hu és a Pesti TV fennmaradásáért
A PestiSrácok.hu és a Pesti TV tevékenységükkel, hírmagyarázatukkal, műsor-összeállításukkal kifejezik 1956-os szabadságharcunk eszményeit, a vélemény- és sajtószabadságot, az igazmondást, a hazaszeretet értékeit – fogalmaznak a CitizenGO életvédő civil szervezet honlapján indított petíciójukban Wittner Mária, Cey-Bert Róbert Gyula és Varga János 1956-os szabadságharcosok, akik indoklásukban kiemelik: "a PestiSrácok.hu tízéves fennállása alatt rendkívül sokat tett a nemzeti értékek népszerűsítéséért, a magyar lélek megerősödéséért".Ajánljuk még

















