Pesti Srácok

Leszbikus csókjelenettel érzékenyítik a gyerekeket

Leszbikus csókjelenettel érzékenyítik a gyerekeket

A Disney vezetőinek bejelentése (miszerint karaktereik 50 százaléka LMBTQ-figura lesz) és az újonnan megjelent Lightyear című filmjükben szereplő leszbikus csókjelenet megerősítette azt, amit már régóta tudunk: a Disney áldozatául esett az erőszakos LMBTQ-propagandának. Már nem a gyermekek szórakoztatása, hanem az átnevelésük az elsődleges céljuk - olvasható a CitizenGO petíciójában.

Mint minden vállalatnak, a Disney-nek is számít, mennyi a bevétele. A Lightyear film már az első mozihétvégéjén elbukott, és csupán 51,7 millió dollár bevételt számlált az Egyesült Államokban, amely messze elmarad elődjeitől, a Toy Story 3-tól és 4-től, amelyek 110 és 120 milliót hoztak. Bemutatásának második hétvégéjén a bevétele 65 százalékkal esett vissza, amely újabb mélypontot jelent.A szülők tehát nem kérnek gyermekeik erőszakos érzékenyítéséből. A CitizenGO három évvel ezelőtt petíciót indított a Disney ellen, majd egy év leforgása alatt a Disney részvényei közel 50 százalékot zuhantak. Chris Evans, a Lightyear-t alakító színész úgy gondolja, hogy aki nem ért egyet ezzel az ideológiával, az „idióta”. A közelmúltban több ország is kitiltotta a Lightyear-t a mozikból, mert „sérti hazájuk médiatartalmi szabványát” (vagyis az LMBTQ-ideológia megjelenítését gyerekfilmben). A film producere, Galyn Susman így reagált erre:

Ezzel a lenéző kijelentéssel nem éri el, amit szeretne - olvasható a CitizenGo oldalán.

PestiSracok facebook image

-emelik ki a petícióban.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.