Pesti Srácok

Az Egészségügyi Világszervezet sutba vágja a biológiát a genderlobbi kedvéért

Az Egészségügyi Világszervezet sutba vágja a biológiát a genderlobbi kedvéért

Azt már tudjuk, hogy a haladó világ számára a genderlobbi mindenekelőtti, még akkor is előtérbe helyezik a világ vezetői, mikor fontos tisztviselőket jelölnek ki, hiszen mit számít a szakértelem, ha valaki éppen genderképlékeny kutyafetisiszta draqueen, az sokkal fontosabb! Azonban a lobbi befolyása egyre szomorúbb következményekkel jár, legutóbb a WHO jelentette ki, hogy "a biológiai nem pedig nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre". A CitizenGo tiltakozó petíciót indított a döntés ellen, hiszen ha az Egészségügyi Világszervezet számára is fontosabb a jóemberkedés, mint a biológia, az rendkívül súlyos következményekkel járhat.

Tiltakozó petíciót indított az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törekvései ellen a CitizenGO, amely az embereket meghatározó legfőbb tényt próbálja aláásni. A konzervatív érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint a WHO ugyanis bejelentette, hogy frissíti a nemekre vonatkozó útmutatásait. A tervek szerint az egészségügyi szakemberek által világszerte használt Gender mainstreaming az egészségügyi vezetők részére: gyakorlati megközelítés című kézikönyv új változata rögzítené, hogy a nemi identitás folyamatosan létezik, a biológiai nem pedig nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre – írja a Magyar Nemzet.

A CitizenGO szerint az Egészségügyi Világszervezet által végrehajtani és előmozdítani próbált változtatások tudománytalan ideológiák mellett foglalnak állást, és elvetik az alapvető biológiai tényeket, nevezetesen, hogy az emberi nem férfiakból és nőkből áll. Hangsúlyozzák, a tudósok nagy része sem ért egyet a WHO törekvéseivel. Colin Wright híres biológus szerint a világszervezet új kézikönyve veszélyes precedensnek nyithat ajtót:

PestiSracok facebook image

Dr. Karleen Gribble, a Nyugat-Sydney Egyetem ápolási és szülészeti szakértője továbbá tudománytalannak nevezte a WHO által tervezett változtatásokat. Mint mondta, „aggasztó az a megfogalmazás, miszerint a férfi és női nem mellett több is létezik, mivel nincs új tudományos bizonyíték arra, hogy kettőnél több nem létezne.”Ennek kapcsán kitértek arra is, hogy a WHO egyre gyakrabban igyekszik olyan eszméket előmozdítani, amelyek dehumanizálják az embert. A közelmúltbeli abortuszirányelveikben például azt állítják, hogy az abortusz alapvető egészségügyi szolgáltatás, és az abortuszellátáshoz való hozzáférés emberi jog, annak megtagadása pedig a nők bántalmazásának minősül. Emellett beálltak a radikális abortuszpárti követelések mellé is, hogy orvosi látogatás nélkül, telefonon vagy interneten is lehessen abortusztablettát rendelni, illetve hogy a műtéti abortuszt végezhesse nem orvos végzettségű személy is. A CitizenGO petíciója IDEkattintva érhető el.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.