csád
Humanitárius segítségnyújtó programmal utaztak magyar szakemberek Afrikába (VIDEÓ!)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakemberei, valamint civil orvosok egy csoportja humanitárius segítségnyújtó program keretében Csádba utazott, hogy folytassák az ősszel elkezdett munkájukat.Magyarok segítenek legyőzni az élelmiszerválságot Csádban
Csádban tegnap hirdettek élelmezésügyi vészhelyzetet, mert már nem tudják ellátni a csaknem másfél millió menekültet. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereinek közreműködésével például egy olyan egyedülálló tevegazdaságot alakítanának ki, amelyben exportra is elegendő mennyiségben állítanának elő tevetejport.Lengyel külügyminiszter: kiszabadult a Csádban elrabolt lengyel orvosnő
Kiszabadult az emberrablók fogságából a Csádban elrabolt lengyel orvosnő – közölte kedd este Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter.Azbej Tristan: a Hungary Helps Ügynökség megnyitotta első afrikai kirendeltségét
A Hungary Helps Ügynökség két héttel ezelőtt személyi jelenléttel megnyitotta első afrikai kirendeltségét Csád fővárosában, N'Djamenában – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára pénteken, Budapesten.Találtak egy fotót a Csádban tárgyaló Orbán Gáspárról
A miniszterelnök fia, Orbán Gáspár a magyar csádi misszió előkészítésében vesz részt – erről a honvédelmi miniszter beszélt az Indexnek adott exkluzív interjújában. Ma egy külföldi lapban felfedezett az Index egy, a Csádban a magyar delegáció tagjaként tárgyaló Orbán Gáspárról készült fotót.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a miniszterelnök fia egy kiválóan képzett katonatiszt, nálunk szolgál
A magyar kormánynak az a célja, hogy olyan mértékben megerősítse az országot, hogy senki se fenyegethesse a jövőben – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Indexnek adott interjúban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitért arra is, hogy Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt, továbbá a rémhírek ellenére jól szolgál az egészsége.A csádi elnök üdvözölte az afrikai magyar szerepvállalást
Véget ért Szijjártó Péter háromnapos afrikai munkalátogatása, amely során Mahamat Déby csádi elnök is fogadta a magyar külgazdasági és külügyminisztert és üdvözölte az afrikai magyar szerepvállalást - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.Szijjártó Péter: Magyarország és Csád több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít
Átfogó biztonsági, gazdasági, humanitárius és oktatási együttműködési program indítását jelentette be Magyarország és Csád között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, N'Djamenában.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik
Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik, ezért Magyarország komplex támogatási csomaggal segíti a régió egyetlen stabil országát, Csádot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Ajánljuk még