családok támogatása
Már több, mint félmillióan vettek részt a konzultációban
Már több, mint félmillióan vettek részt a kormány családi konzultációjában - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.Varga Mihály: Már több, mint ötvenmilliárd forint megtakarítás van Babakötvényekben
Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az ötvenmilliárd forintot – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: ez harminc százalék feletti növekedés a tavalyi harmincnyolcmilliárdos állományhoz képest.Novák Katalin: A fiatalok önálló életkezdését is támogatja a kormány
Ha a nemzeti konzultáción az emberek megerősítik szükségességét, lesz olyan támogatás, amely kifejezetten a fiatalok életkezdését segíti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Novák Katalin: További családpolitikai intézkedések megerősítésére szolgál a nemzeti konzultáció
A kormánynak vannak további tervei a családtámogatási rendszer bővítésére, a nemzeti konzultáción pedig szeretne visszajelzést és megerősítést kapni, hogy jó irányba halad - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Novák Katalin: Elkezdődik a héten a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció
Ezen a héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Az uniós átlag alá csökkent a mélyszegények aránya Magyarországon
Magyarországon az európai uniós átlag alá csökkent a mélyszegénységben élők aránya - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Rétvári: egyre olcsóbb a magyar családok számára a lakhatás
A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta tizenötről kilenc százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint negyven százalékát teszik ki – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.Ajánljuk még