csehország
Kínai vakcinát vásárol Csehország is
Kína Miloš Zeman cseh államfő kérésére koronavírus elleni Sinopharm vakcinát szállít Csehországnak – közölte Jiří Ovčáček, a cseh elnöki szóvivő szerda este a Twitteren. A bejegyzésből nem derül ki, hogy mennyi vakcinát szállít Kína Csehországnak, ahol jelenleg nagyon súlyos a járványhelyzet, és az egészségügy oltóanyaghiánnyal küzd.Csehországban rekordmagas a kórházban kezeltek száma
Rekordmagasra emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma Csehországban. Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás szerint jelenleg több, mint nyolcezeregyszáz személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent. Súlyos állapotban 1661 személy van, százzal több, mint vasárnap. Kedden a laboratóriumi szűrések 16 642 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami pedig az eddigi negyedik legmagasabb szám.A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését – Prágában fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását
Nemtetszését fejezte ki Zuzana Čaputová szlovák államfő a Szputnyik V orosz vakcina beszerzése miatt; szerinte azt nem lehet diplomáciai sikernek tekinteni a kormány részéről. Közben Prágában Jan Hamáček cseh miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította az oltást az orosz vakcinával.Csehországnak is elege lett a brüsszeli totojázásból, engedélyeznék az orosz vakcinát
Miután az országban meghaladta a húszezret a járvány áldozatainak a száma, egyre égetőbb kérdés lesz az átoltottság aránya. Ezért Andrej Babiš kijelentette, hogy nem várhatnak tovább az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) döntésére, hiszen Oroszország még engedélyezési kérelmet se nyújtott be az ügynökség felé. Így a csehek is saját irányításuk alá vonják az oltóanyag beszerzését, hiszen hetente átlagosan ezren halnak meg.Koronavírus – Túllépte a húszezret Csehországban a halálos áldozatok száma
Túllépte a húszezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Csehországban, ahol az első fertőzést majdnem egy éve, tavaly március elsején mutatták ki a laboratóriumok. Az utóbbi hét napban a halottak száma megközelítette az ezret – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közzétett kimutatásokból.Koronavírus – Újabb szigorításokat fogadott el a cseh kormány
Elfogadta a cseh kormány pénteken azokat a további szigorításokat, amelyek célja az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása. A hétfőn életbe lépő, egyelőre három hétre meghirdetett újabb korlátozások értelmében a kormány korlátozza az emberek mozgását: elengedhetetlen utazásoktól eltekintve senki sem hagyhatja majd el lakókörzetét.Babiš: a cseh kormány kérni fogja a szükségállapot meghosszabbítását
A cseh kormány kérni fogja a parlamenttől a hét végén lejáró szükségállapot további meghosszabbítását – jelentette ki Andrej Babiš miniszterelnök a kormány szerda reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón.Változatlanul romlanak a járvány mutatói Csehországban
Változatlanul tovább romlanak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban. A kormány ezért pénteken este elhalasztotta az üzletek korábban hétfőre jelzett megnyitását, és megkérdőjeleződött az iskolák március elsejére tervezett részleges megnyitása is. A járvány tavaly márciusi kitörése óta elhunytak száma már meghaladja a tizenkilencezret. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg több, mint százezer.Pandémiatörvényt fogadott el a cseh képviselőház
Országos járvány idején a jövőben a cseh kormány – kiemelten az egészségügyi minisztérium – saját hatáskörében rendkívüli intézkedéseket hozhat. Erre az úgynevezett pandémiatörvény jogosítja fel, amelyet csütörtökön fogadott el gyorsított eljárásban a cseh parlament alsóháza, a képviselőház a koronavírus-járvány közepette.Ajánljuk még

















